Varga Zoltán, az MTI-nek küldött kommentárjában kérdésesnek nevezte, hogy lesz-e megfelelő vételi erő a BÉT-en ahhoz, hogy támogatni tudja az emelkedést a nap végéig.

A vezető részvények közül az OTP újabb csúcsdöntéssel próbálkozhat, de az elmúlt napokban leült a forgalom, ami a vételi erő csökkenését jelezheti. A Richter árfolyamában inkább emelkedést, míg a Mol esetében inkább oldalazást vár. A Magyar Telekom részvények ára a 460-475 forintos szint között mozoghat az elemző szerint - írta Varga.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,82 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 42 815,92 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma alacsony, 5,7 milliárd forint volt. A Mol 32 forinttal, 0,96 százalékkal 3298 forintra gyengült, 649 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények 10 forinttal, 0,08 százalékkal 13 230 forintra erősödtek, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,54 százalékkal 467,50 forintra nőtt, forgalma 198,9 millió forint volt. A Richter-papírok ára 25 forinttal, 0,45 százalékkal 5535 forintra esett, forgalmuk 516,8 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!