Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten: a BUX 41 805,28 ponton zárt pénteken, 522,39 ponttal, 1,23 százalékkal alacsonyabban mint egy hete. A részvénypiac heti forgalma 36,141 milliárd forint volt, szemben az előző heti 63,918 milliárd forinttal, a vezető részvények gyengültek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a Bux indexet a hét elején annyira "megütötték", hogy bár a hét második felében már inkább felfelé húzták a tőzsdeindexet, az eredmény mégis lefelé mutat.

Bekavart a Mol is

A várakozásoknak megfelelően, 100 bázisponttal emelte az alapkamatot és a kamatfolyosó két szélét is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden, így az alapkamat 10,75 százalékon áll. Csütörtökön pedig ismét összezárták az alapkamatot és az egyhetes betéti kamatszintet.

A kormány döntött arról, hogy csak a magánszemély által üzemeltetett gépjárművek, valamint mezőgazdasági erőgépek és taxik kaphatják 480 forintos garantált áron az üzemanyagot. Szombaton délben életbe is lépett az intézkedés, amit azzal indokoltak, hogy tervezett karbantartás miatt hétfőtől leáll a százhalombattai kőolajfinomító, így az üzemanyagellátást importból és a stratégiai készletek negyedének felszabadításából biztosítják.

Előző nap délután Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a kormány képviselőivel folytatott konzultáció után tartott sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett: a finomító leállását követően ellátási problémát okozhat, ha nem érkezik elég import üzemanyag az országba. Azt javasolta a kormánynak, szűkítsék az árstoppal érintett kedvezményezettek körét, hogy a kereskedőknek ismét megérje dízel és más finomított termékek behozatala.

Lefelé kalapált árfolyamok

A héten a legkevésbé, 0,27 százalékkal az OTP gyengült 17,299 milliárd forintos forgalom mellett, a papír 8120 forinton fejezte be a kereskedést pénteken. A Mol 0,75 százalékkal csökkent 8,324 milliárd forintos forgalomban, a részvény pénteken 2906 forinton zárt. A Richter árfolyama 2,77 százalékkal esett vissza, 8075 forinton zárta a hetet, forgalma 8,982 millió forint volt.

A Magyar Telekom jegyzése a héten 3,7 százalékkal csökkent, a részvény 312,5 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta az 595,2 millió forintot. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3706,53 ponton zárt a héten, ami 17,95 ponttal, 0,49 százalékkal magasabb az előző hetinél.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!