részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest csütörtökön.

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására emelkedett a BUX, amely a régiós szinten felül teljesített.

A pozitív nemzetközi befektetői hangulat a szerdai jó hír után alakult ki, miszerint közel a megegyezés az amerikai adósságplafonnal összefüggésben.

 

 

 

Elfogyott a forint szuflája, veszített a nagy lendületből

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Bővebben>>>

Emelkedtek a főbb hazai részvények

A kedvező hangulat kihatott a BÉT-en minden vezető részvényre, így az OTP, a Mol, a Magyar Telekom és a Richter is emelkedéssel zárt.

A csütörtöki forintgyengülés hátterében az állhat, hogy a befektetők a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának jövő hét keddi kamatdöntő ülésén kamatvágásra számítanak.

 

  • A Mol 24 forinttal, 0,86 százalékkal 2808 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 2,12 százalékkal 11 100 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 425 forintra emelkedett, forgalma 454,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,50 százalékkal 8100 forintra erősödött, a részvények forgalma 928,6 millió forintot ért el.
  • A BUMIX 3312,52 ponton zárt csütörtökön, ez 9,87 pontos, 0,30 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!