Vajon vörösben kezdi a hetet Európa?

Vegyes kezdésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon az elhúzódó világkereskedelmi ellentétek miatt.
Dzindzisz Sztefan, 2018. szeptember 10. hétfő, 08:18

A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti és a párizsi tőzsdék 0,1 százalék körüli gyengüléssel, a londoni pedig 0,2 százaléknyi emelkedéssel kezdheti a hétfői kereskedést.

A Fehér Ház médiaértesülések szerint további importvám-emelésekre készül kínai termékekre és hasonló lépéseket fontolgat Japánnal szemben is.

Pénteken vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,05 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,08 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 index viszont 0,16 százalékkal alacsonyabban fejezte be a kereskedést. A hetet az európai gyűjtőindexek két százalék körüli veszteséggel fejezték be a szűnni nem akaró világkereskedelmi ellentétek miatt.

Frankfurtban pénteken 0,04 százalékkal emelkedett a DAX index, a párizsi CAC-40 index 0,16 százalékkal erősödött, a londoni FTSE-100 index 0,56 százalékkal gyengült, Madridban pedig 0,41 százalékkal, Milánóban 0,39 százalékkal zárt alacsonyabban a tőzsdeindex. Itt pedig arról írtunk, hogy mi történt múlt héten a BÉT-en.

A pénteki kereskedés nagy vesztesei a banki papírok közül kerültek ki Európában. A Deutsche Bank részvénye nap közben két és fél százalékot is veszített arra a hírre, hogy legnagyobb részvényese, a kínai HNA Group meg kíván válni részesedésétől. A bank papírja másfél százalékos veszteséggel fejezte be a pénteki kereskedést. A banki ágazat árfolyammutatója egy százalékkal gyengült. A Danske Bank részvénye négy és fél százalékkal gyengült észtországi leánybankjának pénzmosási botránya miatt.

Az olajár emelkedett hétfőn, a Brent 0,47 százalékkal hordónként 77,19 dollárra, a WTI 0,46 százalékkal 68,06 dollárra.

Az eurót 0,04 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1548 dolláron, az arany ára 0,17 százalékkal unciánként 1198,30 dollárra csökkent.

Kép forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK