Jól zárulhat a hét Európában

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken annak nyomán, hogy enyhültek az amerikai-kínai kereskedelmi vita miatti aggodalmak.
Dzindzisz Sztefan, 2018. szeptember 21. péntek, 08:37
Fotó: Shutterstock

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 22 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 40 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 12 ponttal emelkedhet a nyitásban. A kockázatvállalási hajlandóságot javítja, hogy a jelek szerint a kölcsönösen bevezetett új amerikai és kínai vámtarifák a vártnál kisebb károkkal járnak. A befektetőket megnyugtatta, hogy a korábban ígérthez képest Kína kisebb mértékben emelte a vámtarifákat, a Fehér Ház pedig egy sor terméket levett a pótvámmal sújtott kínai áruk listájáról - írja az MTI.

A New York-i tőzsde nyomdokain haladva Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin is emelkedtek pénteken az indexek. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,17 százalékkal 528,91 pontra emelkedett. A mutató szeptember 12-én még 14 havi mélyponton járt, azóta több mint 4 százalékkal emelkedett, részben azoknak a várakozásoknak a hatására, hogy a kínai kormányzat további intézkedéssel ösztönzi a gazdasági növekedést, ellensúlyozva a vámháború hatását.

A záráshoz közeledve Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,87 százalékos pluszban állt. Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,22 százalékos nyereségben, a dél-koreai Kospi pedig 0,42 százalékos nyereségben közelített a záráshoz. A vezető sanghaji index 1,66 százalékos pluszban állt zárás előtt másfél órával, ugyanekkor Hongkongban 1,27 százalékos, Szingapúrban 1,24 százalékos, Mumbaiban pedig 0,70 százalékos nyereséget mutattak a vezető indexek.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,27 százalékos pluszban, 78,91 dolláron, a WTI pedig 0,01 százalékos pluszban, 70,33 dolláron forgott.

Csütörtökön jelentősen emelkedtek a főbb európai és New York-i tőzsdeindexek is. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,49 százalékkal, 7367,32 pontra, a frankfurti DAX-index 0,88 százalékkal, 12 326,48 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,07 százalékkal, 5451,59 pontra nőtt. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,70 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,74 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,08 százalékkal emelkedett.

Kép forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK