A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,1 százalék emelkedéssel, a frankfurti DAX 0,1 százalék gyengüléssel, a párizsi CAC-40 index pedig 0,2 százalék csökkenéssel kezdi a pénteki kereskedést.

Pénteken teszi közzé az Európai Unió statisztikai hivatala az Eurostat előzetes adatait az euróövezeti fogyasztói árak szeptemberi alakulásáról. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis a szeptemberi német munkanélküliségi rátát publikálja.

Csütörtökön nyereséggel zártak a főbb európai tőzsdék, a páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,44 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,35 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,47 százalékkal emelkedett.

Londonban 0,45 százalék erősödéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,40 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,50 százalékkal zárt magasabban. Madrid 0,03 százalék erősödéssel, Milánó viszont 0,62 százalék gyengüléssel zárt.

Sajtóértesülések szerint az olasz kormányzó pártokon belül a pénzügyminiszter távozását követelik, amennyiben nem teljesíti a választási kampányban tett költségvetési ígéreteket. A pénzügyminisztérium szóvivője hamis híresztelésnek minősítette a médiajelentéseket.

A nap egyik legnagyobb nyertese a svéd H&M áruházlánc volt az európai kereskedésben, részvénye 11 százalékkal erősödött annak ellenére, hogy harmadik negyedévi eredménye elmaradt az elemzői várakozásoktól.

Az olajár emelkedett péntek reggel. A Brent ára 0,18 százalékkal, hordónként 81,53 dollárra, a WTI ára 0,29 százalékkal, 72,33 dollárra emelkedett. A piacok a világpiaci kínálat szűkülésétől tartanak az Irán elleni amerikai szankciók novemberi életbe lépésével. Irán az idén májusban napi 2,71 millió hordós exporttal a világ olajfogyasztásának 3 százalékát fedezte.

Az euró jegyzése és az arany ára alig változott. Az eurót 0,04 százalékkal jegyezték erősebben, 1,1646 dolláron, az arany ára 0,02 százalékkal, 1187,60 dollárra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!