Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 1,74 százalékos, a frankfurti DAX-index 2,12 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,58 százalékos veszteségben állt délben. A hatszáz legnagyobb európai tőzsdei cég részvényét tömörítő Stoxx 600-as index 1,72 százalékkal, míg az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 2,12 százalékkal esett.

Az európai vállalatoknak három probléma okoz fejfájást, a nyersanyagárak és a bérek emelkedése, az új, nagyobb vámtarifák, és a kínai gazdaság növekedésének lassulása.

A nap vesztesének az autóipari ágazat tűnik, amelynek alindexe közel 3 százalékkal csökkent. A szektor legrosszabbul teljesítő vállalata a Valeo francia autóalkatrész-beszállító, amelynek árfolyama több mint 21 százalékkal esett, miután három hónapon belül másodjára adott ki profitfigyelmeztetést a kínai eladások meredek lassulására, illetve a szigorúbb európai károsanyag-kibocsátási előírásokra hivatkozva. A rivális Faurecia több mint 9 százalékos mínuszban forgott a párizsi tőzsdén, miután a vállalat bejelentette, hogy 1,3 milliárd euróért megvásárolta az autónavigációs berendezéseket gyártó japán Clariont a Hitachitól.

A háztartási gépeket és berendezéseket gyártó svéd Electrolux részvényei 7,4 százalékos veszteségben álltak délben, de több mint 13 százalékos mínuszban is forogtak délelőtt, mert a vállalat rontotta a termékei iránti kereslet idei és jövő évi várható növekedési ütemét. Egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a magasabb nyersanyagárak és a megemelt vámtarifák miatt további áremelésre kényszerül.

A vártnál jobb eredményekről számolt be viszont az Altran francia technológiai tanácsadó vállalat, árfolyama 16 százalékkal emelkedett.

A bankok közül a spanyol Sabadell 5,5 százalékkal drágult, mert a vártnál nagyobb nyereséget termelt. A brit Royal Bank of Scotland (RBS) árfolyama viszont 4 százalékkal esett, mert a vártnál kisebb nyereséget ért el a harmadik negyedévben, és a brexittel kapcsolatos gazdasági bizonytalanságokra figyelmeztetett.

A fotó forrása: Thomas Samson/AFP.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!