Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató előző napi záróértéke körül indíthatja a napot, a frankfurti DAX-30 index 24 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 5 ponttal csökkenhet a nyitásban.

Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások a CNBC amerikai hírtelevízió értesülése szerint a végső szakaszba jutottak, és a hónap végén amerikai-kínai csúcstalálkozót tarthatnak, ha sikerül tető alá hozni az átfogó egyezséget - írja az MTI.

Brüsszelben ismét összeülnek Nagy-Britannia és az Európai Unió tárgyalói, hogy megpróbálják áthidalni a brit uniós tagság megszűnésével kapcsolatos nézeteltéréseket, kevesebb mint egy hónappal a kilépés tervezett határideje, március 29. előtt.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés. A befektetők figyelme a kínai parlament éves ülésére irányul, amelynek kezdetén a miniszterelnök beszédében jelezte, hogy a gazdaságot nagyobb veszélyek fenyegetik, és ezekre fel kell készülni. Li Ko-csiang a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy a tavalyi 6,6 százalékos gazdasági növekedés után az idei évre 6 és 6,5 százalék körüli növekedéssel számolnak.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,53 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,29 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,52 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A sanghaji tőzsde 0,88 százalékos nyereségben zárt, míg a hongkongi Hang Seng pedig 0,05 százalékos mínuszban állt a kereskedés vége előtt egy órával.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,09 százalékkal 525,43 pontra esett vissza.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára mérsékelten csökkent az ázsiai kereskedésben. A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,37 százalékos mínuszban, 65,43 dolláron, míg az áprilisi szállítású WTI 0,35 százalékos veszteségben, 56,39 dolláron forgott kedd reggel nyolc órakor.

Hétfőn vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,39 százalékkal, 7134,39 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,41 százalékkal, 5286,57 pontra nőtt, míg a frankfurti DAX-index 0,08 százalékkal, 11 592,66 pontra csökkent. Milánóban 0,11 százalékkal emelkedett, Madridban viszont 0,09 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,22 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,25 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,15 százalékkal kúszott feljebb.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!