A londoni FTSE-100 mutató 0,87 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,69 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,93 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 1,82 százalékkal, Madridban pedig 1,43 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index értéke egyaránt 1,65 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50-é 1,95 százalékkal csökkent.

Az erős kínai kitettséggel rendelkező európai autóipari vállalatok voltak a nap vesztesei, alindexük 2,96 százalékkal csökkent. A Continental német gépjármű gumiabroncs gyártó árfolyama 5,5 százalékot esett, az ugyancsak német Hella, a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójáé 5 százalékot veszített értékéből.

Washingtonban csütörtökön, helyi idő szerint délután öt órakor kezdik meg a kétnapos egyeztetést. A főtárgyalók, kínai részról Liu Ho miniszterelnök-helyettes, amerikai részről pedig Steve Mnuchin pénzügyminiszter és Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő. Ám egyre inkább szétfoszlani látszanak azok a remények, hogy az Egyesült Államok és Kína - a világ két legnagyobb gazdasága - meg tud állapodni kereskedelmi vitáik lezárásáról, elkerülve egy esetleges teljeskörű kereskedelmi háborút.

Donald Trump amerikai elnök szerda este azzal vádolta Kínát, hogy megszegte az eddigi egyezségeket, és jelezte, hogy pénteken megemelik a pótvámokat. A kínai kormányzat megtorlást ígért és arra figyelmeztetett, hogy az eszkaláció egyik félnek sem segít. Egyúttal arra kérte Washingtont, hogy "félúton" találkozzon Kínával a megállapodás megmentésének érdekében, együttműködés és konzultációk révén oldják meg a problémákat.

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 1,41 százalékos, az S&P 500-as index 1,10 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,18 százalékos mínuszban állt az európai tőzsdezárás idején. Később mérséklődtek a veszteségek, miután Trump elnök kijelentette, "csodálatos levelet" kapott Hszi Csin-ping kínai elnöktől, és még mindig lehetségesnek tartja, hogy megállapodásra jutnak.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkent.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,84 százalékos mínuszban, 69,78 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 1,22 százalékos veszteségben, 61,36 dolláron forgott este hat órakor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,34 százalékkal 1285,70 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1227 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,32 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!