Pénteken esett egy nagyot az arany árfolyama a nemzetközi árupiacokon, a nap közben elért 1440 dollár közeli szintről zárásra 1400 dollárig korrigált az unciánkénti kurzus. Az ok egyértelmű, a vártnál kedvezőbb amerikai munkaerő piaci adattal a befektetők szerint csökkent az esélye annak, hogy a Fed következő, júliusi ülésén 50 bázispontos kamatcsökkentésről szülessen döntés, az elemzők többsége most arra voksol, hogy mindössze 25 bázisponttal mérséklik majd az irányadó amerikai rátát.

Ennek ellenére nem panaszkodhatnak azok, akik idejekorán elkezdtek a nemesfémbe fektetni, hiszen egy év alatt 12 százalékkal értékelődött fel dollárban árfolyama, a tavaly augusztusi mélyponthoz képest pedig már 20 százalékot erősödött. Ami technikailag jelentős lépésnek tűnik, hogy sikerült a kurzusnak áttörnie az 1350-1380 dolláros szintet, ahonnan az elmúlt öt évben rendszerint lefelé fordult az árfolyam, s ez elemzők szerint további áremelkedés előtt nyithatja meg az utat.

Az arany iránti megnövekedett befektetői érdeklődés oka egyértelműnek tűnik, a Fed kommunikációjában januárban beállt fordulatot követően immár nem a kamatok emelése, hanem azok csökkentése szerepel a napirenden, miközben az Európai Központi Bank (ECB) hamarosan távozó elnöke többször is arról beszélt, hogy van realitása az európai eszközvásárlási program újbóli beindításának.

A kommentárok rendszerint azt emelik ki, hogy a geopolitikai feszültségek és a kereskedelmi háború okozta bizonytalanságok is jót tesznek a nemesfém árfolyamának. Az egyik legnagyobb befektetési bank, a Goldman Sachs nemrégiben 1475 dollárra emelte az arany árfolyamára adott 12 hónapos célját, a korábbi 1425 dollárról. Ez utóbbit a múlt héten átmenetileg már átlépte a kurzus. A Goldman elemzői arra is felhívták a figyelmet, hogy az arany piacán több jegybank is aktív vásárlóként lépett fel az elmúlt időszakban. Különösen látványos volt tavaly például az orosz jegybank mintegy 274 tonnányi vásárlása, amelyet nagyrészt amerikai állampapírok eladásából finanszíroztak - írja a marketrealist.com.

A többi nagy befektetési bank elemzői is elég optimisták az arany árfolyamának várható alakulásával kapcsolatban. A Citigroup stratégái már az 1500 dollár feletti árfolyamokat vizionáltak, de van, aki ennél is tovább ment. A Credit Suisse vezető technikai elemzője az árfolyam kitörése nyomán azt várja, hogy a következő fél év során a kurzus ismét meglátogatja az 1921 dolláros mindenkori csúcsot, ahol 2011 szeptemberében járt az árfolyam. Ehhez szerinte elegendő erőt adhat az a bázis, amelyet az elmúlt 6 évben épített ki az árfolyam - mondta a CNBC-nek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!