Hétfőn folytathatja a múlt héten kezdődött emelkedést a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a vezető részvények többsége erősödhet – írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán úgy véli, hogy

a nagyobb kibocsátók közül csak a Magyar Telekom számíthat gyengülésre,

akár 411 forintig. Árfolyama pénteken 4,5 forinttal, 1,07 százalékkal 418 forintra csökkent, forgalma 329,5 millió forint volt.

Az OTP 11 090 és 11 360 forint között mozoghat, múlt héten 15 forinttal, 0,13 százalékkal 11 135 forintra erősödött 3,5 milliárd forintos forgalom mellett.

A Mol árfolyama 2840 és 2900 forint körül alakulhat, az előző kereskedési napot 36 forintos, 1,27 százalékos növekedéssel 2866 forinton zárta. Forgalma elérte az 1,9 milliárd forintot.

A Richter jelentős emelkedés előtt állhat az elemző szerint, ha áttöri a 8450 forintos szintet. Pénteken 180 forinttal, 2,19 százalékkal erősödve 8400 forintra emelkedett, forgalma 1,6 milliárd forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!