A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 2,2 és 2,1 százalék nyereséggel fejezték be a hétfői kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 2,6 százalékkal emelkedett.

Londonban az FTSE-100 indexe 2,3 százalékkal emelkedett, a DAX  2,7, a CAC-40 1,9 százalékot erősödött a hét első napján. Milánóban 1,5, Madridban 1,4 százalékos nyereségben zártak a tőzsdék.

A hétfőn közzétett végleges adatok alapján júliusban 2019 eleje óta első alkalommal erősödött az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye, mégpedig a várakozásoknál nagyobb mértékben - írja az MTI.

Az utazási-üdülési ágazaton kívül minden gazdasági ágazat pozitív eredménnyel fejezte be a hétfői kereskedést, a legnagyobb indexemelkedést az autóipari ágazat érte el.

A befektetői hangulat javulását néhány nagyvállalat várakozáson aluli eredménye sem tudta megakadályozni. A Société Générale a vártnál nagyobb veszteséget szenvedett el a második negyedévben, részvénye két százalékkal gyengült. A HSBC nyeresége is elmaradt a várttól, a részvény közel négy százalékkal gyengült. A Heineken sörgyár veszteségre hivatkozva törölte időszaki osztalékát, részvénye három százalékkal gyengült.

Az olajár hétfőn kezdetben gyengült attól tartva, hogy az OPEC+ augusztustól kezdődően mérsékeli termeléscsökkentésének a mértékét. Az európai feldolgozóipari teljesítmény vártnál nagyobb növekedése azonban az olajpiacon is megerősítette a kereslet növekedésébe vetett bizalmat.

Az európai piacok zárásakor a WTI nyersolaj ára 2,19 százalékkal állt magasabban a hétfői globális kereskedelemben hordónkénti 41,15 dolláron, a Brent ára pedig 1,70 százalékkal 44,26 dollárra emelkedett.

Az amerikai tőzsdeindexek az európai zárást követően - kelet-európai idő szerint fél hét körül - szintén a pluszos zónában mozogtak. A  Dow 0,8, az S&P 500 0,8, a Nasdaq pedig 1,5 százalékos nyereségben állt.

A dollár felfelé korrigált hétfőn. A főbb devizák kosarával szemben a július hónapban elszenvedett több mint 4 százalékos gyengülés a dollárindex legrosszabb hónapja volt 2010 szeptembere óta. A dollárindex 10 százalékkal áll márciusi értéke alatt. Az eurót 0,25 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1744 dolláron. A dollár erősödésével párhuzamosan az arany ára csökkent a korábban elért rekordhoz képest. A spot ár hétfőn az ázsiai kereskedési időben 1984,66 dolláron rekordot állított be. Az arany spot ára az európai kereskedési idő kezdetén unciánként 1972,60 dolláron állt a globális kereskedelemben, 0,18 százalékkal a napi kezdés alatt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!