A londoni FTSE 100 0,2 százalékos plusszal, a frankfurti DAX 0,3 százalékos mínusszal, a párizsi CAC-40 pedig 0,2 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,03 százalékos mínusszal zárta a kereskedést - írja az MTI.

Szerdán az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményességét övező bizonytalanság mellett az is rontott a piaci hangulaton, hogy a washingtoni kereskedelmi minisztérium közlése szerint közel 19 százalékkal ugrott meg az amerikai kereskedelmi deficit decemberben, ezzel a tavalyi deficit 12,5 százalékkal 621 milliárd dolláros évtizedes rekordszintre emelkedett.

Ágazati szinten a szerdai kereskedés vesztese a kereskedelmi bizonytalanságok következtében az autóipar volt. A nagyvállalatok között a Burberry luxus ruházati és kiegészítő termékeket forgalmazó brit cég részvényárfolyama 3,64 százalékos veszteséggel zárta a napot miután a Goldman Sachs leminősítette a vállalat részvényét.

Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,43 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P 500 index 0,49 százalék mínuszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,62 százalék csökkenést jelzett.

Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 17 cent (0,26 százalék) mínusszal, 65,69 dolláron állt.

Az arany unciánkénti ára 0,20 százalékkal, 2,55 dollárral 1287,25 dollárra emelkedett.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1306 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1309 dollár után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!