Az elmúlt években jelentősen szerepe volt az úgynevezett FAANG részvényeknek abban, hogy rekordmagasságba emelkedett az amerikai részvények teljesítményét mérő S&P 500-as részvényindex, a helyez azonban az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott - hívja fel összefoglaló elemzésében a figyelmet a Financial Times. A FAANG részvények elnevezés a Facebook, az Apple, az Amazon, a Netflix és a Google nevek kezdőbetűiből áll eredetileg össze, azonban a New York-i tőzsde NYSE Fang-plus indexében mellettük helyet kapott az Alibaba, az Nvidia, a Tesla, a Baidu és a Twitter is, mint mostani technológiai korszak legfontosabb képviselői.

Ez az index viszont teljesítményét nézve az utóbbi időben igencsak kezd lemaradni a piac egészétől. Az NYSE Fang-plus az utóbbi egy évben jó 10 százalékkal alulmúlta az S&P 500-as indexet, s a megkérdezett elemzők szerint ez annak az egyértelmű jele, hogy a befektetők a nagy növekedést ígérő cégek részvényeiből folyamatosan szállnak át a defenzívebb szektorokba.

A Stockcharts.com adatai alapján az S&P 500-as index szektor alindexei közül év eleje óta még mindig a technológiai alindex áll az élen teljesítmény alapján, azonban féléves és három hónapos időtávon ez már nagyon nem igaz. Az elmúlt hónapokban ugyanis az indexet három szektor húzat igencsak felfelé, az ingatlanszektor, a közműcégek és tartós fogyasztási cikkeket előállító cégek csoportja. Ebből kettő mindenképpen defenzívnek minősül, de az ingatlanszektor is, ha a várható kamatcsökkentések szektorra gyakorolt kedvező hatásai miatt fordulnak felé a befektetők.

A Fang-plus index gyenge szereplése mindenképpen figyelmeztető jel kell legyen a befektetők számára - mondta Helen Thomas, a Blonde Money nevű londoni tanácsadócég vezetője. Szerinte az ami most a FAANG részvényekkel történt, az történik majd végső soron a piac egészével is.

A technológiai szektor gyengébb szereplésében persze voltak olyan egyedi epizódok is, mint a kínai keresőóriás Baidué, amelynek árfolyama feleződött tavaly ilyenkor óta. A befektetők elsősorban a várakozásoktól elmaradó eredmények miatt szerettek ki a részvényből - emlékeztet a lap. A chipgyártó Nvidia részvényei sem szerepeltek túl jól ebben az időszakban, a társaság eredményességén egyrészt a Huawei elleni amerikai szankciók, másrészt a bitcoin árának esésével a bányászathoz használt grafikus kártyák iránti kereslet csökkenése is nyomot hagyott. A részvény árfolyama 35 százalékot esett az elmúlt egy évben. A Netflix-szel pedig az Apple és a Disney konkurens szolgáltatásai miatt lettek tartózkodóak a befektetők, papírjainak értéke 26 százalékkal csökkent tavaly október óta - sorolja a lap. A Facebook részvényeinek ugyan sikerült 13 százalékkal emelkedniük idén a céget érintő botrányos adatvédelmi ügyek ellenére is, azonban árfolyamuk még mindig a 2018-ben elért csúcsuk alatt tartózkodik.

A FAANG részvények gyengébb szereplése mellett idén a technológiai szektor egy-két nagyon várt első nyilvános részvénykibocsátása sem sült el túl jól, s ez azt mutatja, hogy a befektetők nem hajlandók már megvenni azon cégek részvényeit, amelyek működése mögött nem áll egy igazán nyereséges üzleti modell. A fuvarmegosztó cég, a Lyft papírjainak árfolyama bevezetési árának alig felén jár, az Uber május óta harmadával esett. A legutóbbi nagy kudarc a szektorban a WeWork múlt hónapban történt, első nyilvános részvénykibocsátástól való visszalépése volt.

A csalódást keltő cégek tőzsdei megjelenése miatt a szektorral szemben kialakult averzió mellett más oka is van a technológiai szektor gyengébb szereplésének. A nagy cégek egyszerűen már úgy tűnik elérték növekedési ütemük csúcsát, az Apple piaci kapitalizációja például már ezermilliárd dollárra rúg. Ebben a fázisban pedig a cég részvényei úgy viselkednek, mint minden más normális részvény - mondta Jaim Carney, a Parplus Partners nevű hedge fund vezetője a lapnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!