Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A pénteki kereskedésben kitartott a kezdeti negatív hangulat, amely napközben rosszabbra fordult. A BUX index is csökkenéssel zárt annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben a BÉT sokkal jobban tartotta magát, mint a nemzetközi piacok - mondta Kiss Nicholas, Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en.

Leginkább az OTP és a Mol papírjai mozognak együtt a nemzetközi piaci hangulattal, mindkét papír jelentős eséssel zárta a pénteki kereskedést. A Richter folytatta az elmúlt napokban látható "gyengélkedését", a Magyar Telekom viszont erősödött.

A Mol ára 46 forinttal, 1,59 százalékkal 2854 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 315 forinttal, 3,06 százalékkal 9975 forintra esett, forgalmuk 5,89 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,51 százalékkal 397 forintra erősödött, forgalma 240,89 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,24 százalékkal 5170 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,69 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3619,7 ponton zárt pénteken, ez 13,01 pontos, 0,36 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A kép forrása: BÉT.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!