Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 931,67 ponton zárt pénteken, 596,47 ponttal, 1,44 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél - írja az MTI.
Szász Péter, 2019. március 24. vasárnap, 08:14
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A részvénypiac heti forgalma 91,79 milliárd forint volt az előző, négynapos kereskedési héten elért 52,50 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek, a Magyar Telekom és az OTP erősödött, a Mol és a Richter gyengült.

Április 8-án dönthetnek az Opus és a Konzum részvényesei az összeolvadás részleteiről. Ekkor tartja ugyanis a két társaság rendkívüli közgyűlését, ahol többek között döntés születhet az átalakulási tervről, valamint a javasolt június 30-ai beolvadási dátumról - írja az Equilor Befektetési Zrt.

A héten közölték azt is, hogy 25 forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom. Az április 9-re összehívott rendes közgyűlés előterjesztése szerint összesen 26 milliárd forintot fizetnek ki, ami a 2018-ban elért 68 milliárd forintos szabad cash flow 38 százaléka. A 2019-es eredménye után a vezetőség 27 forintos osztalékot tervez kifizetni.

Az OTP Bank igazgatósága névértékre vetítve 219 százalékos osztalék kifizetését javasolja a tavalyi év eredménye után, melyet az április 12-i közgyűlésen fogadhatnak el.

Míg a Rába 17,8 forintos osztalékot fizethet, addig a Richternél a pénteken megjelent közgyűlési meghívó szerint 100 forintos, részvényenkénti osztalék kifizetését javasolja a vállalat vezetése, melyet az április 24-én tartandó közgyűlésen fogadhatnak el - írja az Equilor.

A befektetési társaság elemzésében rámutat arra, hogy újabb konfliktus alakult ki a Mol és az INA között a sziszeki finomítóval kapcsolatban. A horvát cég szeretné nyereségessé tenni a finomítót, ezzel szemben a magyarok inkább bezárnák azt. A Mol a finomító bezárásával jobban járna.

A várakozásoknak megfelelően a Fed nem változtatott a kamatszinten a szerda este véget érő kamatdöntő ülésen, de ennél lényegesebb volt az új Dot Plot ábra megjelenése, illetve a frissített makrogazdasági előrejelzések. A döntéshozók várakozása alapján az idén már nem lesz monetáris szigorítás, jövőre változatlanul egy kamatemelésre számítanak - írja az Equilor.

A héten az OTP árfolyama 4,21 százalékkal nőtt, pénteken 12 860 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 46,23 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama 0,96 százalékkal emelkedett, a hét utolsó kereskedési napján 471 forinton zárt, heti forgalma meghaladta az 1,88 milliárd forintot.

A Mol 0,24 százalékkal gyengült a héten, pénteken 3320 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma közel 13 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama 0,84 százalékkal csökkent a héten, pénteki záróára 5295 forint volt, heti forgalma több mint 11,19 milliárd forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4179,11 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 44,59 ponttal, 1,08 százalékkal magasabban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK