Nagyon pozitív hangulatban folyt a kereskedés, az európai tőzsdék közel 2 százalékos pluszban zárhatnak. A magyar tőzsdére azonban ez csak limitáltan tudott átgyűrűzni, a BUX kevesebb mint fél százalékkal emelkedett - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.

Hozzátette, az emelkedés fő hajtóereje az volt, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke azt nyilatkozta, kész bármit megtenni, hogy megakadályozza a recessziót, kamatvágás is előfordulhat, és továbbra is fenntarthatják a lazítási programot. Emellett Donald Trump amerikai elnök nyilatkozatát emelte ki, aki azt mondta, nem szeretné, ha az eurót jelentősen gyengítenék a dollárral szemben, mert az kereskedelmi előnyt jelentene az EU számára.

A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3146 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,83 százalékkal 12 020 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,94 százalékkal 421 forintra gyengült, forgalma 177,7 millió forint volt.

A Richter-papírok 200 forinttal, 3,97 százalékkal 5240 forintra erősödtek, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4341,98 ponton zárt kedden, ez 16,32 pontos, 0,38 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!