Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, optimista hangulat uralta a nemzetközi piacokat  pénteken, az amerikai és az európai tőzsdék mutatói 1 százalék feletti pluszban tartózkodtak a nap folyamán.

Szerinte a nemzetközi piacok emelkedését támogatta, hogy pozitív hírek látnak napvilágot a csütörtökön kezdődött amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról, illetve erősödtek a Brexit-megállapodás körüli remények.

A magyar piac csütörtökön még nem tudott felkapaszkodni a nemzetközi tőzsdei emelkedésre, pénteken igyekezett pótolni a lemaradását. A vezető részvények szépen teljesítettek, a Magyar Telekom kivételével pozitív tartományban tartózkodtak - emelte ki Kocsis Márió.

A Mol 46 forinttal, 1,63 százalékkal 2874 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 3,19 százalékkal 12 930 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 445 forintot ért, forgalma 220,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,69 százalékkal 4820 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4074,93 ponton zárt pénteken, ez 67,78 pontos, 1,69 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!