• A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe (DJIA) 337,98 ponttal, 1,12 százalékkal, 30 523,8 pontra nőtt.
  • Az S&P 500-as mutatója 45,15 ponttal, 1,23 százalékkal lett több, és 3723,1 ponton zárta a napot.
  • Nasdaq Composite mutatója 96,6 ponttal, 0,9 százalékkal emelkedett, és 10 772,4 ponton végzett.

Az átlagok a korai kereskedésben magasabbak voltak, a Dow több mint 600 pontot erősödött, de az amerikai kincstárjegyek hozamának emelkedésével szépen erodálódott a nyereség. A Nasdaq rövid időre negatívba fordult az ülésszak során, de a piac hamar visszapattant a mélypontokról.

A keddi erős eredménykimutatások segítettek a hétfőn kezdődött rali meghosszabbításában. A Goldman Sachs részvényei 3 százalékkal drágultak, miután a várakozásokat felülmúló eredményről és bevételről számolt be kedden a pénzintézet. A beszámoló folytatta az erős banki eredmények sorozatát, beleértve a Bank of America és a Bank of New York Mellon hétfői jelentéseit.

A Lockheed Martin is több mint 5 százalékkal emelkedett, miután az egy részvényre jutó eredmény felülmúlta a becsléseket.

A Wall Street erős hétkezdetet tudhat maga mögött: a Nasdaq 3,43 százalékot emelkedett hétfőn, ami július 27. óta a legjobb napot jelentette.

A recessziótól való félelem és a túlságosan agresszív központi banki emelések az elmúlt hetekben az idei mélypontokra lökte az amerikai piacokat, de a nyereségszezon szilárd kezdete azt jelezheti, hogy a gazdaság jelenleg jobb állapotban van, mint az elemzők várták – írja a CNBC.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!