Kedden a DJIA index közel egy százalékkal erősödött, az S&P index kissé több mint egy százalékkal, a Nasdaq index pedig egy és egynegyed százalékkal a technológiai részvények pozitív korrekciójának köszönhetően. Előző nap a technológiai ágazatok papírjai nagy árfolyamveszteséget szenvedtek el - írja az MTI.
Az árfolyamok szerdai csökkenését a kötvényhozamok emelkedésére vezetik vissza tőzsdei elemzők. A 10 éves hozam négyhavi csúcsot ért el szerdán 1,56 százalékon. Mindemellett a tőzsdei kezdés előtt publikált szeptemberi foglalkoztatási jelentés is kedvező képet mutatott, ami újabb indokként szolgálhat a Fednek a mennyiségi monetáris eszközök szigorításának a megkezdéséhez.
Az amerikai piaci nyitás idejére az olajár már negatív korrekcióba kezdett a nap folyamán korábban elért többéves csúcsról. A Brent 83,47 dolláron is állt, 2018 októbere óta a legmagasabb jegyzésen, a WTI pedig 79,78 dolláron, 2014 novembere óta a legmagasabb áron.
Az amerikai kereskedési idő kezdetén a Brent hordónként 81,87 dolláron állt, 0,84 százalékos napi csökkenéssel, a WTI pedig 78,26 dolláron, 0,85 százalékkal alacsonyabban.
A Brent ára 63 százalékkal, a WTI ára 65 százalékkal áll az év eleji jegyzés felett.
Az arany ára az erősödő dollárárfolyamot tükrözve csökkent. A spot piacon a jegyzés unciánként 1755,01 dolláron állt, 0,28 százalékos csökkenéssel.
A dollárnak a fő nemzetközi fizetőeszközökkel szembeni árfolyama alapján kalkulált dollár index szerdán 0,37 százalékkal 94,32 pontra emelkedett. Az eurót 0,46 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1542 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb

Rozsdatemető lesz Magyarország? Júliustól koncesszióba kerül a fémhulladékok leadása

Csőd fenyegeti a neves bútoráruház-láncot, mentik, ami még menthető

Leszakadt a híd, Gyula harmadfokú készültségben

Összeomlott a török líra, nem tartják tovább lélegeztetőgépen

Csodaszerként árulják, de csak még betegebb lesz tőle
