Néhány perccel később a Dow Jones már 0,16 százalékos, a S&P 500-as 0,18 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,22 százalékos pluszban állt.

A kockázatvállalási hangulatot jelentősen javította a szokásos heti munkanélküliségi jelentés, amely szerint a vártnál jóval nagyobb mértékben, 35 ezerrel 310 ezerre csökkent az első alkalommal munkanélküliségi segélyért folyamodók száma. A kedvező adat enyhítette azokat a félelmeket, hogy a járvány újabb hulláma miatt lassul a gazdaság növekedése. Az olyan technológiai nagyvállalatok, mint az Apple, a Microsoft és az Amazon árfolyama egyaránt emelkedésbe fordult át a jelentés közzététele után.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken a reggeli erős mínuszok után emelkedésnek indultak az indexek, de a New York-i tőzsde nyitásakor még mindig alacsonyabbak voltak az előző napi záróértékeknél.

Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,15 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,10 százalékos, a párizsi CAC-40 0,12 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,17 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató pedig 1,01 százalékos mínuszban állt. Negyedórával később Frankfurtban, Párizsban és Milánóban már 0,1 százalék körül pluszban álltak az indexek.

A Stoxx Europe 600-as index 0,27 százalékos, az FTSE Eurofirst 300 index 0,20 százalékos, az EuroStoxx50 pedig 0,25 százalékos veszteségben állt fél négykor.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1826 dollárt adtak, 0,07 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,36 százalékot veszített értékéből a dollár, 109,83 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,44 százalékkal 1796,87 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,34 százalékkal 1799,60 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

Fél négykor a novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,39 százalékos mínuszban, 71,59 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 1,54 százalékos veszteségben, 68,23 dolláron forgott.

Szerdán csökkenéssel zártak a New York-i tőzsdemutatók. A Dow Jones ipari átlag 0,20 százalékkal, 35 031,07 pontra, az S&P 500-as mutató 0,13 százalékkal, 4514,07 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,57 százalékkal 15 286,60 pontra csúszott le.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!