Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Viszont a páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,12 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,25 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,17 százalékkal csökkent.

A nap vesztese az utazással és szabadidő eltöltésével kapcsolatos vállalatok voltak, alindexük 1,7 százalékkal esett. A technológiai vállalatok árfolyamának változását tükröző mutató értéke 1,5 százalékkal csökkent.

Az angol jegybank csütörtökön nem változtatott az irányadó kamat szintjén és mennyiségi enyhítési programján sem, viszont javította a brit gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését. A Bank of England a korábbi 5 százalékról 7,25 százalékra emelte a növekedés várható ütemét.

Csütörtökön is számos vállalat, köztük Anheuser-Busch InBev, a Société Générale, az Air France-KLM, a Volkswagen, az ING és az UniCredit, tette közzé első negyedéves gyorsjelentését Európában, és jórészük a vártnál eredményesebb volt.

Az Anheuser-Busch InBev belga székhelyű sörgyártó a vártnál nagyobb nyereséget termelt, és közölte, hogy az amerikai Michel Doukeris váltja Carlos Britót a vezérigazgatói tisztségben. Árfolyama közel 5 százalékkal nőtt.

Franciaország harmadik legnagyobb bankja, a Société Générale ugyancsak a vártnál jóval nagyobb, 814 millió eurós nyereségről adott számot. Árfolyama közel öt és fél százalékkal ugrott meg.

A Volkswagen német autógyártó konszern 2,30 százalékos mínuszban zárta a napot. Bár nyeresége rendkívüli mértékben megugrott, vezetői arra figyelmeztettek, hogy a vetélytársakhoz hasonlóan komolyan sújtja a vállalatot a globális csiphiány.

A vesztesek közé került a Shop Apotheke német internetes gyógyszertár, csalódást keltő ereményei miatt 8,5 százalékkal esett árfolyama.

Az európai tőzsdezárás idején New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,45 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,22 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,17 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,51 százalékos mínuszban, 68,61 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 0,61 százalékos veszteségben, 65,23 dolláron forgott este fél hat körül.

Jóllehet az Egyesült Államokban a vártnál sokkal nagyobb mértékben csökkent a kereskedelmi olajtartalékok szintje a múlt héten, és az európai országokban is emelkedik a kereslet a járványügyi lazítások után, ennek hatását több mint ellensúlyozza a világ második legnagyobb olajimportőr országában, Indiában kialakult súlyos járványhelyzet.

Az arany már a második egymást követő napon drágul párhuzamosan a dollár gyengülésével, a piacok az amerikai kamatok távolabbi jövőben való emelésének valószínűségét árazzák be Janet Yellen pénzügyminiszter nyilatkozatának hatására. Yellen kedden kijelentette, hogy nem lát problémát az infláció emelkedésében. Szavaival jelentősen tompította korábbi megjegyzését, miszerint kamatemelésre lehet szükség a gazdaság túlhevülésének megakadályozására.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,58 százalékkal, 1781,92 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,46 százalékkal, 1783,60 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2055 dollárt adtak, 0,41 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!