A londoni FTSE-100 mutató 0,08 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,02 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,01 százalékos, a madridi IBEX 0,94 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,78 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,10 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,06 százalékkal emelkedett, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,27 százalékkal esett.

A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 445,39 ponton ismét történelmi csúcson zárt, csakúgy mint pénteken. A nap nyertesei a bányaipari vállalatok voltak, az árfolyamuk változását tükröző mutató értéke 2,3 százalékkal tízéves csúcsra ugrott, aminek hátterében az áll, hogy a globális kereslet fellendülését övező derűlátás felhajtotta az alapfémek és a vasérc árát. A londoni tőzsdén jegyzett bányaipari vállalatok közül a Rio Tinto 1,88 százalékkal, a BHP Group 1,63 százalékkal, a Glencore pedig 2,63 százalékkal drágult.

QP | Quality Placement

Több pozitív gyorsjelentés is segítette az európai tőzsdéket. A BionTech német biotechnológiai vállalat árfolyama 8,8 százalékkal emelkedett, miután első negyedévben megsokszorozta bevételét és nyereségét. Egyúttal közölte, hogy gyárat épít Szingapúrban mRNS-alapú vakcinák gyártására.

A Société Générale francia nagybank árfolyama 2,9 százalékkal nőtt azokra a tervekre, hogy a bank inkább vállalati ügyletekben való tanácsadásra, illetve azok finanszírozására összpontosít.

A Greggs brit pékséglánc papírjai 10,5 százalékkal drágultak, miután a vállalat javította idei profit-előrejelzését.

Az európai tőzsdezárás idején New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,84 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as index 0,05 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,54 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,45 százalékos mínuszban, 67,97 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 0,52 százalékos veszteségben, 64,56 dolláron forgott este fél hat körül.

Az arany már a negyedik egymást követő napon drágul párhuzamosan a dollár gyengülésével, a piacok az amerikai kamatok távolabbi jövőben való emelésének valószínűségét árazzák be.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,51 százalékkal, 1839,84 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,49 százalékkal, 1840,20 dollárra kúszott fel a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2167 dollárt adtak, 0,03 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!