A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,56 százalékkal, 471,92 pontra süllyedt. A nap vesztesei az amerikai piacoknak leginkább kitett utazási és kiskereskedelmi vállalatok voltak, amelyek alindexe 1 százalékkal, illetve 0,9 százalékkal csökkent - írja az MTI.

A londoni FTSE-100 mutató 0,36 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,37 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,08 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,64 százalékos, a madridi IBEX-35 pedig 1,31 százalékos mínuszban zárt. A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,59 százalékkal, az euróövezeti gyűjtőindexek közül pedig az EuroStoxx50 0,71 százalékkal esett.

Az amerikai munkaügyi minisztérium pénteken közölt adatai szerint a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma 235 ezerrel emelkedett augusztusban. Elemzők 750 ezres bővülésre számítottak a júliusi 1 millió 53 ezres növekedés után.

Elemzők szerint főleg a koronavírus erősen fertőző delta mutációjának gyors terjedésére vezethető vissza a csalódást keltő adat, amely minden eddiginél erőteljesebben jelzi, hogy az amerikai gazdaság növekedése lassul. A foglalkoztatottság vártnál gyengébb növekedése azonban azt is maga után vonja, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának nem kell elsietnie a döntést a járvány miatti masszív eszközvásárlási program kivezetéséről.

A hét nyertesei a technológiai vállalatok voltak, közel 2 százalékkal emelkedett az árfolyamuk változását tükröző alindex, miután a befektetők a járvány által okozott zavarokra rugalmasabban reagáló szektorokba csoportosították át tőkéjük egy részét.

Az IHS Markit londoni gazdaságkutató intézet beszerzési menedzserek körében végzett havi rendszeres felmérésének pénteken közölt adatai arról tanúskodtak, hogy az euróövezet gazdasága az év végére elérheti a járvány előtti szintet, dacára a járvány újabb hullámának az ellátási láncok zavarainak. Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa a jövő héten ülésezik, és több, a szigorú monetáris politika híveiként ismert tagjai is pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) keretösszegének csökkentését javasolta az infláció erős emelkedése miatt.

Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,19 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,05 százalékos mínuszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,16 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

Este fél hatkor a novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,18 százalékos mínuszban, 72,90 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,50 százalékos veszteségben, 69,64 dolláron forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,07 százalékkal, 1828,74 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 1,29 százalékkal, 1834,80 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1879 dollárt adtak, 0,05 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!