Londonban 0,08 százalékos csökkenéssel zárt az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,36 százalékot, a párizsi CAC-40 0,16 százalékot veszített a hétfői kereskedésben. Milánóban 1,28 százalékos indexveszteséggel fejeződött be a kereskedés, Madridban viszont 0,81 százalékos emelkedéssel.    

Az olaj ára immár a negyedik egymást követő kereskedési napon csökkent, és január óta a legalacsonyabb szintet érte el, miután a The Wall Street Journal jelentése szerint Szaúd-Arábia és más OPEC-termelők a nyersolajtermelés növeléséről tárgyalnak, és az OPEC+ december 4-i ülésén akár napi 500 ezer hordónyi emelés is szóba kerül. Keresleti aggodalmakat keltett a piacon a kínai járványvédelmi korlátozások szigorítása. A hét végén Kína közel hat hónapja először jelentett Covid-halálesetet. Változatlanul fennáll a piacokon az aggodalom, hogy a szigorodó monetáris környezetben recesszióba sodródik a világgazdaság, ami az energia iránti keresletet is visszavetheti.

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára 6,23 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 75,08 dolláron. A Brent ára 5,77 százalékkal csökkent 82,56 dollárra.    

A földgáz európai szabadpiaci ára a hollandiai TTF-jegyzésben 1,29 százalékkal áll magasabban, megawattóránként 117,00 eurón.    

Az arany ára a negyedik egymást követő kereskedési napja csökkent, a monetáris szigorítás mértékének esetleges fokozásáról tett Fed-jelzések miatt. James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke például a múlt héten azt mondta, hogy az irányadó kamatláb az infláció visszaszorítása érdekében elérheti akár az 5-7 százalékos sávot, ami magasabb, mint amennyit a piac már beárazott. Az arany spot ára 0,89 százalékkal unciánként 1734,11 dollárra csökkent.

A dollárindex hétfőn elért 107 pont feletti szintje több mint egy hete a legmagasabb. Hasonlóképpen az euró árfolyama több mint egy hete a legalacsonyabb szintet érte el a dollárral szemben. A dollárindex 107,82 ponton áll, 0,84 százalék emelkedéssel, az eurót 0,75 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,0244 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!