Vörösben zárt Nyugat-Európa

Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön a csalódást keltő vállalati hírek nyomán.
Szepesi Anita, 2019. április 25. csütörtök, 20:19
Fotó: Reuters

A londoni FTSE-100 mutató 0,50 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,25 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,33 százalékos mínuszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,19 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,15 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,31 százalékkal esett - írta az MTI.

A nap vesztesei az építőipari ágazat vállalatai voltak, az árfolyamuk mozgását tükröző alindex 0,96 százalékos mínuszban zárt. Nagy-Britannia harmadik legnagyobb építőipari vállalata, a Taylor Wimpey több mint 5 százalékot veszített értékéből arra hírre, hogy 2015 óta Londonban 20 százalékkal esett vissza a lakásértékesítések száma, az árak pedig hétéves mélypontra csökkentek.

A Nokia mobil távközlési hálózati berendezésgyártó és szolgáltató finn vállalat 9 százalékos veszteségben fejezte be a kereskedést a helsinki tőzsdén, miután a várt pozitív helyett negatív üzemi eredményt jelentett az első negyedévre.

A Barclays, amelynek első negyedéves nyeresége 10 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, 3,6 százalékos mínuszban zárt. Az UBS svájci bank a vártnál nagyobb, 1,14 milliárd dolláros nyereséget jelentett az első negyedévről, árfolyama 1,2 százalékkal ugrott meg.

A Deutsche Bank árfolyama 1,5 százalékkal, a Commerzbanké pedig 2,3 százalékkal került lejjebb arra a hírre, hogy az egyesülés lehetőségéről folytatott tárgyalásokat csütörtökön eredmény nélkül zárták le.

Kútba esett a második és a harmadik legnagyobb brit kiskereskedelmi cég, a Sainsbury és az Asda egyesülése is, a brit versenyfelügyelet megvétózta az ügyletet a fogyasztók védelmében. A Sainsbury árfolyama közel 4,7 százalékkal csúszott lejjebb.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,51 százalékos mínuszban, míg az S&P 500-as index 0,13 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,37 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog. A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,51 százalékos pluszban, 74,95 dolláron, a WTI pedig 0,12 százalékos veszteségben, 65,81 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,09 százalékkal, 1280,60 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1138 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,13 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK