A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,46 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,51 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,61 százalékos veszteségben nyitott. Madridban 0,64 százalékkal, Milánóban pedig 0,71 százalékkal esett az irányadó mutató. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,46 százalékkal csökkent a nyitásban.

A globális részvénypiacokra rányomta a bélyegét, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága csütörtökön véget ért kétnapos ülésén változatlan szinten hagyta ugyan a szövetségi pénz kamatlábát, de megerősítette azokat a piaci várakozásokat, hogy idén még egyszer, decemberben, jövőre pedig háromszor emel kamatot. A magasabb kamatok általában lefelé húzzák a részvényárfolyamokat, mivel a befektetők szerint a vállalatoknak kevesebb mozgástere marad osztalékfizetésre.

Európában még mindig javában tart a gyorsjelentési szezon, így például az Allianz német biztosító, a Monte Dei Paschi olasz bank és a Richemont svájci luxusipari óriásvállalat is pénteken tette, illetve teszi közzé beszámolóját.

A vártnál jobb számokkal rukkolt elő az Allianz a harmadik negyedévről, árfolyama 0,80 százalékos pluszban nyitott Frankfurtban, miután beszámolójában 1,93 milliárd eurós nyereségről adott számot, és megerősítette idei profitvárakozását.

A világ második legnagyobb luxusipari csoportja viszont a vártnál rosszabbul teljesített: üzleti éve szeptember 30-án lezárult első felében 6,8 milliárd euró bevétel mellett 2,25 milliárd euró nyereséget ért el. A profitot egy egyszeri, 1,37 milliárd eurós tétel emelte meg, enélkül 875 millió euró lett volna a nyereség, ami kevesebb az egy korábbi 974 millió eurónál. A Richemont 5,34 százalékos mínuszban forgott a zürichi tőzsdén a nyitás után.

Az eurót 1,1337 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel kilenc órakor, napi szinten 0,24 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,17 százalékos mínuszban, 70,53 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,36 százalékos veszteségben, 60,45 dolláron forgott.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin csökkentek az indexek. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,05 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,11 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,31 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 1,39 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 0,64 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 2,55 százalékos mínuszban zárt.

Csütörtökön vegyesen zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 index 0,33 százalékkal, 7140,68 pontra emelkedett, míg a frankfurti DAX-index 0,45 százalékkal, 11 527,32 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,13 százalékkal, 5131,45 pontra esett. Madridban 0,10 százalékos emelkedéssel, Milánóban viszont 0,57 százalékos csökkenéssel zárt a tőzsde.

A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,19 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,12 százalékkal emelkedett, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,26 százalékkal csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!