A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 447,44 pontos, 1,09 százalékos emelkedéssel, 41 335,02 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 26,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest - összesítette az adatokat az MTI.

A BÉT a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére tudott jelentősen erősödni. A magyar részvénykosár összességében a Richter stagnálása és a Magyar Telekom visszaesése mellett is emelkedéssel zárta a hetet, miközben az ázsiai és az amerikai tőzsdéket mérsékelt iránykeresés jellemezte csütörtökön - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek.

A Mol 66 forinttal, 2,02 százalékkal 3328 forintra erősödött, 5,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,56 százalékkal - új csúccsal - 12 340 forintra nőtt, forgalmuk 14,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,17 százalékkal 466,50 forintra csökkent, forgalma 516,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott 5340 forintot ért, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4134,52 ponton zárt csütörtökön, ez 67,80 pontos, 1,67 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Erős zárás Európában

Indexemelkedéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok, a londoni tőzsdeindex veszteséges kezdésből nyereségbe fordult - írta az MTI.

Az európai kereskedési idő végén az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 páneurópai indexek 0,88 és 0,87 százalék nyereséget mutattak, az EuroStoxx50 euróövezeti index pedig 0,71 százalék emelkedést.

A még nem hivatalos záróadatok szerint Londonban 0,45 százalék nyereséget ért el zárásra az FTSE-100 index, miután 0,13 százalék veszteséggel kezdte a kereskedést. Frankfurtban 0,22 százalékkal erősödött a DAX index, a párizsi CAC-40 index pedig 0,88 százalékkal zárt magasabban. Madridban 0,30 százalék, Milánóban 0,66 százalék indexemelkedéssel zárta a csütörtöki kereskedést a tőzsde.

Az európai kereskedés egyik leggyengébben szereplő részvénye a Lufthansa volt, 6 százalékos gyengüléssel. A légitársaság működési eredménye a negyedik negyedévben 11 százalékkal csökkent.

Az olajár vegyesen alakult csütörtökön, a Brent ára 0,33 százalékkal hordónként 67,33 dollárra csökkent, a WTI ára 0,50 százalékkal 58,55 dollárra emelkedett.

Az eurót 0,21 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1301 dolláron, az arany ára 1,13 százalékkal unciánként 1294,55 dollárra csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!