Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A héten ismét többször járt 52 ezer pont fölött a BUX index a kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően. A pénteki kereskedésben is az 52 ezer pontos szint fölött zárt a hazai tőzsdeindex, bár nem döntött csúcsot. Számos gyorsjelentést tartogatott a hét a magyar blue chip részvények jelentéseit követően - írja az MTI az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalója nyomán.

Javultak a Mol árrései, a vállalat augusztusi adatai szerint a csoportszintű finomítói árrés 4,3 dollárról 6,0 dollárra emelkedett hordónként, míg a petrolkémiai árrés 670,1 euróról 681,1 euróra tonnánként.

Rekord árbevétellel és profittal zárta az első fél évet az AutoWallis. Az elmúlt hat hónap során a vállalat árbevétele túlszárnyalta az egész 2020-as árbevétel szintjét. A csoport árbevétele az első fél évben elérte a 97,7 milliárd forintot, a nyereség 1,2 milliárd forintra nőtt, míg az egy részvényre jutó eredmény 3,52 forinton alakult.

Az első fél évben az Alteo csoport árbevétele és nettó adózott eredménye egyaránt jelentősen emelkedett: a 22 százalékos árbevétel-emelkedés 165 százalékos adózott eredmény növekménnyel társult. A konszolidált EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) a tavalyi év azonos időszakához képest 98 százalékkal nőtt elsősorban a hő- és villamosenergia-termelést irányító szabályozási központ kimagasló eredményessége révén.

Az Equilor elemzése szerint a héten óriási forgalom mellett vették a 4iG részvényeit. A vállalat bejelentette, hogy megvásárolta a DOTO Systems Zrt. maradék részét, ezzel 100 százalékos tulajdonosává vált. A hazai IT-cég emellett közzétette a második negyedéves gyorsjelentését a héten, amit követően tovább emelkedett a részvény árfolyama. Pénteken további két jó hír érkezett a befektetők számára, a közlemények szerint két nagy keretösszegű közbeszerzésen nyertek.

A héten a legnagyobb, 3,06 százalékos erősödést az OTP érte el, a papír 18 010 forinton, új történelmi csúcson zárt pénteken, heti forgalma 27,9 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom árfolyama 0,69 százalékkal nőtt, pénteken 438 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma a héten 712,5 millió forintot tett ki.

A Mol-részvények ára 0,92 százalékkal nőtt a héten, pénteken 2420 forinton zárt a részvény, heti forgalma meghaladta a 9,6 milliárd forintot.

A Richter árfolyama 2,08 százalékkal csökkent, pénteken 8840 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma megközelítette a 10,3 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4271,59 ponton fejezte be a hetet, ami 192,06 ponttal, 4,71 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!