A BUX értéke jelentős kilengésekkel változott a hét folyamán. Bár hétfőn még szinte változatlan maradt, kedden 1,6 százalékkal, szerdán 2,36 százalékkal nőtt, csütörtökön viszont 3,36 százalékkal csökkent, majd pénteken ismét erősödött 0,74 százalékkal.

A héten általában a nemzetközi hangulat határozta meg a kereskedést. Belföldön a befektetői érdeklődést a kormányalakítás hírei, illetve a miniszterjelöltek meghallgatása kötötte le a héten - idézi az MTI az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalóját.

A vállalati hírek közül kiemelték, hogy a héten lezajlott a Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciója. A keddi aukción - amelynek idejére átmenetileg felfüggesztették a Telekom-részvények tőzsdei kereskedését - a korábban bejelentett maximális 14,6 milliárd forint értékben fogadott el eladási ajánlatokat a társaság, 426 forintos átlagáron.

Az OTP részvényeiről pénteken lekerült az osztalékszelvény, emiatt gyengült a papír, a Mol-részvények értékére pedig továbbra is hat az olajembargó veszélye.

Az Equilor megemlítette, hogy két befektetési bank is - a Morgan Stanley, illetve a Societe Generale - csökkentette az OTP célárát.

A részvények közül a legnagyobb mértékben, 10,55 százalékkal a Richter erősödött. Részvényei 7490 forintig jutottak, heti forgalmuk megközelítette a 12 milliárd forintot.

A Magyar Telekom 2,38 százalékot erősödve 409 forinton zárt 2,036 milliárd forintos forgalom mellett.

Az OTP 3,84 százalékot gyengült, részvényei a pénteki záráskor 9904 forintot értek, heti forgalma 30,637 milliárd forint volt.

A Mol-részvények 4,53 százalékot veszítettek az értékükből, 2700 forinton fejezték be a hetet, összforgalmuk 13,4 milliárd forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,07 százalékot, 2,61 pontot emelkedve 3950,99 ponton fejezte be a kereskedést, 10,247 milliárd forintos forgalomban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!