A gyűjtőindexek közül az európai FTSE EuroFirst 300 index 0,54 százalékos, a Stoxx Europe 600 index 0,60 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,78 százalékos csökkenéssel zárt.

Londonban 0,88 százalékkal zárt alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,34 százalékkal végzett gyengébben, a CAC-40 Párizsban pedig 0,98 százalékkal csökkent a kereskedés végére. Milánóban 1,12 százalékos, Madridban 1,97 százalékos indexcsökkenéssel fejeződött be a hétfői tőzsdenap.

Az olaj ára csökkent hétfőn, az európai kereskedési idő végén a Brent 1,11 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 74,54 dolláron. A Brent korábban 76,60 dolláron is járt, 2018 októbere óta a legmagasabb szinten. A WTI ára 1,12 százalékkal csökkent 73,22 dollárra. A WTI ára nap közben 74,45 dollárnál is járt, szintén 2018 októbere óta a legmagasabban.

A járványvédelmi korlátozások lecsengésével párhuzamosan erősödő gazdasági aktivitást, valamint az északi féltekén a nyári hónapokban megélénkült utazási forgalom üzemanyagfelhasználást növelő hatását nyugtázva a világpiaci olajár az elmúlt hetet nyereséggel fejezte be, már az ötödik hetet egymás után.

Az év eleje óta a Brent ára 47 százalékkal, a WTI ára 53 százalékkal emelkedett.

Az olajár hétfői csökkenését az idézte elő, hogy piaci spekulációk szerint az öt egymást követő héten bekövetkezett áremelkedésre az OPEC+ esetleg a korábban tervezettnél nagyobb tempóban fogja növelni a kitermelését. Az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők informális együttműködése, az OPEC+ a héten csütörtökön vitatja meg a kérdést.

Az eurót 0,02 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1931 dolláron, így nagy eséllyel több mint két százalékos gyengüléssel fejezheti be a hónapot a dollárral szemben.

Az arany spot ára 0,03 százalékkal csökkent unciánként 1781,03 dollárra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!