A gazdaság összeomlik, a Nagy Gazdasági Válság óta nem látott mértékű visszaesés várható az Egyesült Államokban és talán globálisan is a Covid-19 járvány és az azt meggátolni igyekvő korlátozó intézkedések miatt. Ehhez képest hála a az elmúlt hónapokban bekövetkezett hatalmas monetáris és fiskális ösztönzőcsomagoknak az S&P 500-as részvényindex már csak 11-12 százalékkal marad el februári csúcsától és 35 százalékkal emelkedett március végi mélypontjához képest.

A befektetők azonban nem örülnek, fedezékben vannak és egyöntetűen úgy ítélik meg a helyzetet, hogy ez az emelkedés, amely március vége óta tart, medvepiaci rally s emiatt továbbra is hatalmas készpénzmennyiségen ülnek - derül ki a Bank of America friss alapkezelői felméréséből. A gazdaság visszaesésének várható mértéke mindenképpen indokolná a pesszimizmust, azonban van egy kis probléma. Mégpedig az, hogy ekkora pesszimizmus mellett ritkán szoktak középtávon esni az árfolyamok az ellentét analízis hívei szerint.

V vagy U?

A felmérés szerint a 223,9 összesen 651 milliárd dollár befektetéséért felelős szakember mindössze 10 százaléka hisz abban, hogy a kilábalás V-alakú lesz a visszaesésből, s csak 25 százalékuk véli azt, hogy ez a mostani emelkedés egy új bikapiac kezdete a részvénypiacokon. 75 százalékuk inkább egy U vagy W alakú recessziót vár és 68 százalék ítélte medvepiaci rallynak az emelkedést. A kezelt portfóliókban az átlagos készpénz állomány valamivel csökkent, az áprilisi 5,9 százalékról 5,7 százalékra, azonban ez még mindig jóval a hosszútávú arány feletti érték és a hüvelykujjszabály szerint azt jelzi, hogy vásárolni kellene a kockázatosabb befektetési eszközökből.

Az alapkezelők nem meglepő módon a Covid-19 járvány második hullámát tartják a piacokat fenyegető legnagyobb kockázatnak, 52 százalékuk említette ezt. Ugyanakkor úgy vélik, egy V-alakú kilábalás legerőteljesebb katalizátora egy hatásos vakcina kifejlesztése lehetne. Jelentősen megnyugodtak viszont a pénzügyi rendszer ütésállóságával kapcsolatban. Az április 30 százalékról 8 százalékra csökkent azok aránya, akik reális kockázatnak tartják egy esetleges rendszerszinten fontos szereplő becsődölését.

Fenekestül felfordul az életünk

A világ a járvány után jelentősen átalakul majd a befektetők szerint. Az elsődleges következmény 68 százalék szerint a beszállítói láncok átalakulása a földrajzilag közelebb eső beszállítók előnyben részesítése lehet. De sokan, 44 százalék számít a protekcionizmus erősödésére, s 42 százalék pedig az adózási szintek emelkedésére.

A befektetők jelenleg a megszokotthoz képest az egészségügyi szektort súlyozzák leginkább felül portfólióikban, ezt követi a készpénz, a kötvények és a távközlési szektor. Elmondásuk szerint a leginkább alulsúlyozott eszközök a részvények és ezen belül is az energetikai szektor. A részvényeken belül viszont az amerikai részvényeket átlagosan 24 százalékkal súlyozzák felül, míg az európaiakat 17 százalékkal alul. Ez a legnagyobb különbség a két régió között 2012 óta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!