A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,48 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,53 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,42 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Viharos hét áll a piacok mögött. Az olajárak minden eddigi rekordot megdöntő összeomlása mellett vegyesek voltak a vállalati gyorsjelentések, miközben fokozódtak a félelmek, hogy súlyos gazdasági válságot okoz a koronavírus-járvány és az annak féken tartását célzó intézkedések - írta az MTI.

Donald Trump amerikai elnök várhatóan pénteken írja alá a képviselőházban előző nap elfogadott újabb, közel 500 milliárd dollár értékű támogatási csomagról szóló törvényt. Eredetileg 320 milliárd dollárról volt szó, és a kisvállalkozókat segítették volna. A keretet azonban megemelték, hogy támogassák a kórházakat és elősegítsék vírustesztek elvégzését, valamint külön összeget fordítanak az agrárvállalkozók megsegítésére.

A tőzsdenyitás előtt egy órával közölt adatok szerint 14,4 százalékkal csökkent az amerikai feldolgozóiparban a tartós javakra leadott megrendelések értéke márciusban, de meglepő módon az üzleti beruházások fokmérőjének tekintett kategóriában, a repülőgépek nélkül számított polgári célú tőkejavak rendeléseinek értéke enyhén, 0,1 százalékkal emelkedett.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken borús a hangulat. Péntek délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,50 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,44 százalékos, a párizsi CAC-40 0,45 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,43 százalékos mínuszban állt. Madridban 0,76 százalékkal csökkent, Milánóban viszont - kivételként - 0,44 százalékkal emelkedett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0803 dollárt adtak, 0,20 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,02 százalékkal gyengült a dollár, 107,56 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A legközelebbi, júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 3,70 százalékos pluszban, 22,12 dolláron, a WTI pedig 6,73 százalékos nyereségben, 17,61 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,08 százalékkal, 1732,67 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,61 százalékkal 1756,00 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Csütörtökön vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,17 százalékkal, 23 515,26 pontra emelkedett, míg az S&P 500-as index 0,05 százalékkal, 2797,80 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,01 százalékkal, 8494,75 pontra süllyedt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!