A határidős indexjegyzések alapján, a kereskedés kezdete előtt másfél órával a főbb indexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi 0,1-0,2 százalékos csökkenéssel kezdhetnek - írta az MTI.

Hétfőn az európai árfolyamindexek vegyesen, többségében veszteséggel zártak részben a brexit körüli bonyodalmak nyomása alatt, részben pedig a jegybankoktól remélt gazdaságösztönző monetáris intézkedések árfolyamemelő hatásának köszönhetően.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,25 és 0,28 százalékkal csökkentek, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig százalékban nem kimutatható töredékpontos gyengüléssel zárt. Londonban 0,64 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,28 százalékkal emelkedett, a CAC-40 Párizsban 0,27 százalékkal csökkent. Madridban 0,23 százalékkal, Milánóban 0,19 százalékkal emelkedett zárásra a tőzsdeindex hétfőn.

Az olajár a hétfői két-két és fél százalék emelkedés után kedden is folytatta az emelkedést, bár szerényebb mértékben. Az olajár az új szaúdi olajipari miniszter termeléskorlátozás mellett tett elkötelezettségének köszönhetően erősödött.

A Brent nyersolaj ára kedden az európai kereskedési idő kezdete előtt másfél órával 0,46 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 62,88 dolláron, a WTI ára pedig 0,52 százalékkal ment fel 58,15 dollárra.

Az euró jegyzése változatlanul állt a reggeli órákban 1,1046 dolláron. Az arany ára az tőzsdei kockázatkerülés enyhülésével párhuzamosan az 1500 dolláros határ alá csökkent. Az arany spot ára 0,65 százalékkal állt alacsonyabban az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával unciánként 1489,25 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!