Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE 100 mutató 4 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 15 ponttal, a párizsi CAC-40 index szintén 15 ponttal, a milánói FTSE MIB pedig 25 ponttal eshet a nyitásban - írta az MTI.

Az euróövezeti jegybank kormányzótanácsa a múlt héten úgy döntött, hogy lassítja a pandémiás eszközvásárlási program keretében folytatott kötvényvásárlásokat válaszul a magasabb inflációra és az erősebb gazdasági növekedésre. Az EKB szerény mértékben emelte középtávú inflációs előrejelzését, miután augusztusban egy évtizedes csúcsra, 3 százalékra futott fel a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme.

A héten már az amerikai fogyasztói árakra figyelnek a befektetők. Az augusztusi adatsort kedden teszik közzé, és elemzők 5,3 százalékra számítanak az júliusi 5,4 százalék után. A kiskereskedelmi forgalom augusztusi alakulásáról csütörtökön érkeznek friss adatok.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben csökkentek az árfolyamok hétfőn, a nap veszteseként a hongkongi Hang Seng 2,39 százalékos mínuszban állt közép-európai idő szerint fél nyolckor a kínai technológiai nagyvállalatokat fenyegető szigorúbb szabályozások miatti aggodalmak hatására. Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, az Alibaba Hongongban jegyzett részvényei 4,5 százalék körüli mértékben gyengültek azokra a sajtóhírekre, hogy Peking azt akarja, válasszák le róla az Alipay online fizetési rendszert üzemeltető Ant csoportot.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,16 százalékos, Sydney-ben 0,10 százalékos, Szöulban pedig 0,29 százalékos mínuszban közeledett a zárásához az irányadó index. Sanghajban 0,01 százalékos, Sencsenben pedig 0,68 százalékos mínuszban állt a vezető tőzsdeindex közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül. Ugyanekkor a Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,17 százalékos mínuszban, 659,64 ponton állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,27 százalékos pluszban, 73,12 dolláron, míg az októberi szállítású WTI 0,33 százalékos nyereségben, 69,95 dolláron forgott háromnegyed nyolc körül.

Az arany ára is emelkedik. Az azonnali jegyzésekben a nemesfém uciánkénti ára 0,26 százalékkal, 1792,04 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,08 százalékkal, 1793,60 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Pénteken London kivételével csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. London 0,07 százalékos pluszban, míg Frankfurt 0,09 százalékos, Párizs 0,31 százalékos, Madrid 1,20 százalékos, Milánó pedig 0,86 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,56 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,59 százalékkal csökkent. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,16 százalékkal esett.

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,78 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,77 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,87 százalékos mínuszban zárt. A határidős indexek enyhe emelkedést valószínűsítenek a hétfői nyitásra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!