A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 2112,98 ponttal, 11,37 százalékkal, 20 704,91 pontra emelkedett. A Dow Jones index 1933 óta nem erősödött egyetlen nap alatt ilyen mértékben.

Az S&P 500-as mutatója 209,93 ponttal, 9,38 százalékkal erősödött, és 2447,33 ponton fejezte be a napot.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 557,18 ponttal, 8,12 százalékkal gyarapodott, és 7417,86 ponton zárt.

Erősödtek a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén

A BUX 1766 pontos, 5,72 százalékos emelkedéssel, 32 614,56 ponton zárt kedden. A budapesti részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a magyar piacon is zöldben zártak az indexek, a BUX közel 6 százalékkal emelkedett. Ennek fő oka, hogy Európában nagyon jó hangulat volt, a tengerentúlon is emelkednek az indexek.

Az amerikai jegybank, a Fed hétfőn jelentette be, hogy jelentős likviditástöbbletet fog a piacnak nyújtani, és úgy tűnik, ez keddre már megtette hatását. Az elemzők optimisták, hogy ez talán rövid távon képes lehet megfogni a gazdasági csökkenést. Ahogy azzal kapcsolatban is optimisták a pénzügyi szakemberek, hogy az amerikai mentőcsomag, amit a kongresszus hétfőn még elutasított, a közeljövőben átmehet, így jelentős tőkeinjekció érkezhet a kis- és középvállalkozásokhoz, a nagyvállalkozásokhoz és a családokhoz egyaránt.

Nagyon nagy a jókedv, kérdéses azonban, hogy ez meddig tarthat ki - mondta a vezető elemző, hozzátéve: az Egyesült Államokban egyre durvább a vírus terjedése, és ha ez nem fordul meg vagy lassul le legalább picit, lehet, hogy újra keményebb mínuszok is jöhetnek a tőzsdéken.

Maradt a kamat

Az MNB kedden nem változtatott az irányadó kamatokon. A magyar jegybank is likviditást fog azonban juttatni a piacnak, minél inkább segíteni akar a bankoknak abban, hogy a hitelezés ne csak ne álljon le, hanem induljon be ismét minél nagyobb ütemben, amihez új swapeszközöket is be fog vetni.

Ilyen napja volt a forintnak

A forint kicsit gyengült kedden mind az euróval, mind a dollárral szemben, az eurót a BÉT zárásakor 355,52 forinton jegyezték, ami 1 százalék feletti gyengülésnek felel meg. Ez a vezető elemző szerint nagyrészt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntésének, illetve Nagy Márton MNB-alelnök szavainak tudható be. Úgy vélte, ez még koordinálható gyengülés, a korábbi napokban ennél sokkal nagyobb eséseket is lehetett látni. Amennyiben azonban ismét felerősödnek a nemzetközi kockázatok, nem biztos, hogy a forint akár ezt a viszonylag gyenge szintet tartani tudja a jövőben - mondta.

A Mol 129 forinttal, 6,89 százalékkal 2000 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 395 forinttal, 4,40 százalékkal 9380 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 13,50 forinttal, 3,95 százalékkal 355 forintra emelkedett, forgalma 414,7 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 375 forinttal, 6,92 százalékkal 5795 forintra nőtt, forgalmuk 3,0 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!