A Mol és az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1465,75 pontos, 4,97 százalékos emelkedéssel, 30 959,94 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 32,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szepesi Anita, 2020. március 20. péntek, 18:41
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kiemelkedő forgalom mellett zárt pluszban a BUX, az OTP és a Mol jó teljesítményének köszönhetően, míg a Magyar Telekom és Richter árfolyama irányt keresett a nap folyamán.

A Mol annak ellenére erősödött, hogy az olaj pénteken gyengülő képet mutat. Az utóbbi napokban jelentős eladási hullám volt látható a papírnál, így pénteki teljesítménye akár technikai felpattanásnak tudható be - tette hozzá.

Az európai részvénypiacokon is jelentős emelkedés volt, a német DAX és a francia index is 4 százalék körüli pluszban fejezheti be a kereskedést. Ezzel szemben az amerikai tőzsde sokkal gyengébben teljesít a nyitás után.

A Mol 217 forinttal, 13,35 százalékkal 1842 forintra erősödött, 6,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 440 forinttal, 5,22 százalékkal 8865 forintra nőtt, forgalmuk 20,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 350 forintot ért, forgalma 480,1 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 10 forinttal, 0,18 százalékkal 5640 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,2 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK