Eséssel zárult a nap Budapesten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 741,71 pontos, 2,03 százalékos csökkenéssel, 35 747,71 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.
Szepesi Anita, 2020. július 7. kedd, 18:09
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az európai piacokon a hétfői felpattanást követően profitrealizálás rajzolódik ki. Az elemző szerint a növekedéssel kapcsolatos aggodalmak dominálják a hangulatot, miután az Európai Bizottság csökkentette az idei, illetve jövő évi növekedési várakozást. Így lassabb talpraállási folyamat rajzolódik ki a kontinensen, ami óvatosságra késztette az európai szereplőket.

Ugyanez tükröződik a hazai parketten is, ahol a nagypapírok közül egyedül a stagnáló Magyar Telekom mondható némileg ellenállónak, a többi vezető részvény árfolyama esett.

Az amerikai piacon az elemző szerint vegyes a kép, szintén általános gyengeség látható, ugyanakkor a nagy technológiai papírok erejének köszönhetően a Nasdaq index felülteljesítő.

Az Európai Bizottság kedden közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzése szerint az EU gazdasága idén mély recesszióba süllyed a koronavírus okozta járvány miatt, és mivel a rendkívüli intézkedések feloldása a vártnál visszafogottabb, a válság a vártnál erőteljesebb hatást fog gyakorolni a gazdasági tevékenységre.

Az euróövezet gazdasága a tavasszal becsült 7,75 százalékhoz képest idén 8,7 százalékkal fog zsugorodni, majd 2021-ben várhatóan a korábban jelzett 6,5 százalék helyett 6,1 százalékos növekedési pályára áll.

Az unió egészében a gazdasági teljesítmény 2020-ban a tavaszi, 7,5 százalékos előrejelzéshez képest nagyobb mértékben, 8,3 százalékkal csökken, 2021-ben pedig a korábban becsült 6 százalék helyett megközelítőleg 5,8 százalékkal tud majd bővülni.

A Mol árfolyama kedden 37 forinttal, 1,99 százalékkal 1822 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,41 százalékkal 10 940 forintra esett, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 383 forintot ért, forgalma 174,3 millió forint volt.

A Richter-papírok 165 forinttal, 2,42 százalékkal 6655 forintra gyengültek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK