Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta pozitív nemzetközi hangulat uralta piacokat, miután az európai uniós csúcson az államfőknek sikerült megállapodniuk. Erre a kedvező hírre a blue chipek közül az OTP reagált leginkább, a bankpapír árfolyama emelkedett, így a BUX-index is pluszban tudott zárni.

Megemlítette, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal 0,60 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, ez azonban nem okozott nagy mozgásokat, a kamatvágás a vártnak megfelelő volt.

A Mol 10 forinttal, 0,57 százalékkal 1760 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 240 forinttal, 2,23 százalékkal 11 000 forintra nőtt, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,81 százalékkal 380 forintra csökkent, forgalma 302,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama nem változott 6620 forintot ért, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!