Rossz napja volt a Molnak

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,27 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel 35 037,61 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szepesi Anita, 2020. szeptember 8. kedd, 17:34
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI kérdésére kifejtette, hogy a Mol gyengülését az olaj árának világszintű csökkenése okozhatta. A visszaesés nem egyedülálló, más olajtársaságok árfolyama is csökkent emiatt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a BÉT viszonylag jól teljesített, hiszen az európai részvénypiacok napközben jelentős visszaeséseket könyvelhettek el.

A Mol árfolyama 59 forinttal, 3,46 százalékkal 1644 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,48 százalékkal 10 290 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 359 forintra nőtt, forgalma 108,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,68 százalékkal 7350 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK