Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy pénteken javuló hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a forgalom meghaladta a három hónapos 11,4 milliárd forint átlagot.Hozzátette, a Mol pénteki jelentésére negatívan  reagáltak a befektetők.

A járvány miatt a Mol-csoport eredményei romlottak tavaly 2019-hez képest, az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 16 százalékos csökkenéssel 630 milliárd forintra (2,05 milliárd dollár) esett - közölte a cég a BÉT honlapján.

Varga Zoltán kifejtette, a többi vezető részvény árfolyama délutánra a nemzetközi pozitív befektetői hangulat hatására javult, különösen az OTP-részvények esetében volt jelentősebb emelkedés. Jövő héten folytatódik a gyorsjelentési szezon, a befektetők elsősorban erre fognak figyelni.

A Mol 14 forinttal, 0,62 százalékkal 2226 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,67 százalékkal 13 430 forintra erősödött, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 413 forint maradt, forgalma 104,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,23 százalékkal 8700 forintra esett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!