Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta: a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére nagyon jól teljesített a BUX, a hazai tőzsdeindex magas forgalom mellett történelmi csúcson zárt.

Az indexet elsősorban az OTP húzta, a bankpapír jelentős emelkedéssel és nagy forgalommal zárta a hét utolsó kereskedési napját.

A Mol 10 forinttal, 0,39 százalékkal 2594 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 480 forinttal, 2,64 százalékkal 18 680 forintra nőtt, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,47 százalékkal 421,50 forintra csökkent, forgalma 58,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,00 százalékkal 8570 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!