Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, a BUX-indexet az OTP húzta le 3,32 százalékos esésével, ráadásul a bankpapír forgalma átlag feletti, 9,8 milliárd forint volt. Ennek hatására haladta meg a 13 milliárd forintot a BÉT teljes forgalma.

Az elemző szerint a BUX-index és azon belül az OTP esése is profitrealizálással magyarázható: utóbbi jegyzése a héten 17 200 forintról 18 600 forintig nőtt, így a bankpapír pénteki csökkenése normális korrekciónak tekinthető.

Hozzátette: egyre valószínűbb, hogy márciusban sor kerül az első kamatemelésre az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-nél, emiatt a nemzetközi tőkepiacokon negatív a hangulat, ami a magyar piacra is begyűrűzött.

A Mol árfolyama 34 forinttal, 1,27 százalékkal 2652 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 605 forinttal, 3,32 százalékkal 17 610 forintra esett, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 417 forinton állt, forgalma 161,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,03 százalékkal 8645 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!