Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, hogy a hétfői kereskedésben sikerült elrugaszkodnia a BUX indexnek a 44 ezer pontos szintről, a javuló nemzetközi befektetői hangulat nyomán kedden emelkedés várható nyitásban.

 

A vezető részvények közül az OTP a 12 ezer forintos szint felett tudott zárni, amennyiben meg tud kapaszkodni felette, folytatódhat a pozitív korrekció. A bankpapír grafikonján elsőként 12 300 forintnál húzódik ellenállási szint.

A Mol árfolyama továbbra is a 2800 forintos szint közelében mozog, ellenállási szintek 2834 forintnál, majd 2878 forintnál húzódnak.

A Richter ezúttal lefelé indult, meghatározó ellenállás továbbra is 7500 forintnál található.

A Magyar Telekom változatlanul a 400-410 forintos szintek között mozog - írja az Equilor elemzője.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,74 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 44 310,12 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

A Mol 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2802 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 330 forinttal, 2,82 százalékkal 12 030 forintra erősödött, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,50 százalékkal 405 forintra nőtt, forgalma 86,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,29 százalékkal 7245 forintra esett, a részvények forgalma 705,4 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!