Az amerikai igazságügyi minisztérium átfogó bűnügyi nyomozást indított a hedge-fundok és elemzőcégek részvény shortolási technikáival kapcsolatban. A lépést hatalmas izgalommal fogadták kisbefektetők és a többi szereplő, akik szerint a részvényáresésre játszó piaci szereplők kifejezetten károsak a piac szempontjából - írja a Bloomberg.

A vizsgálatot a minisztérium csalásokkal foglalkozó részlege végzi majd, s arra kíváncsiak, milyen kapcsolat van a hedge-fundok és elemzők között, vajon a cégekről készült kedvezőtlen elemzések és azok publikálása során nem nyílnak-e törvényellenesen eladási pozíciók a piacon. Vizsgálják, a befektetők hogyan kezelik a birtokukba került információkat különösen olyan elemzések és hírek publikálását megelőzően, amelyek jelentős hatással vannak az adott részvény árfolyamára.

Most jól megkapják a gonosz shortosok

A Redditen, a Stocktwitsen és a Twitteren hatalmas volt az öröm a vizsgálat hírére, a kisbefektetők nagyobb, nem jelentéktelen csoportja ugyanis már régóta szeretné a fellépést a részvények shortolása és a hozzá köthető taktikák ellen, amelyek szerintük kifejezetten a részvényárfolyamok manipulálására szolgálnak. Ezek a hangok különösen hangosak voltak idén, miközben hedge-fundok csatáztak kisbefektetői csoportokkal az úgynevezett mém-részvények szárnyalása közben.

Ebben a felfokozott hangulatban a nyomozóknak különösen óvatosan kell eljárniuk. Nem szabad ugyanis abba a hibába esniük, hogy miközben törvénysértéseket keresnek, olyan befektetési technikákat kriminalizáljanak, amelyek eddig teljesen legálisak voltak. Így valószínűleg olyan esetek kerülnek először terítékre, ahol nyilvánvaló a csalás ténye, legyen az bennfentes kereskedelem, vagy vesztegetés - vélték az ügyben nyilatkozó szakértők.

A részvényárfolyamok esésére játszó befektetőkre amúgy is rossz idők járnak. A Covid-19-es járvány hatásaira adott válaszként az amerikai kormányzat és jegybank egyaránt komolyan megtámogatta a részvényárfolyamokat, így az S&P 500-as index több, mint duplázott a 2020-as tavaszi mélypontja óta. Eközben a kisbefektetők internetes platformokon szerveződő csoportjai az év eleje óta néhány részvényáresésre játszó hedge-fundot alaposan kivéreztetett egyes haldokló cégek részvényeinek árfolyamát az egekbe hajtva, ezek közül a legismertebb a GameStop  esete volt.

De a cégek maguk is ellentámadásba lendültek a papírjaik áresésére játszó befektetőkkel és a kedvezőtlen elemzéseket publikáló szakemberekkel szemben. Nem egyszer indítottak jogi eljárást a kedvezőtlen elemzést közlő céggel szemben, még akkor is, amikor teljesen nyilvánvaló volt, hogy az elemzőknek van igazuk az adott ügyben. Persze ebben az ügyben jelenleg nincs könnyű dolga annak, aki tényleg fogást akar találni a részvényáresésre játszó befektetőkön. A részvények áresésére játszani és pontos, megbízható, a cégek működéséről akkurátus képet adó elemzéseket publikálni ugyanis nem hogy nem törvénybe ütköző, hanem legális és a piac egészének működése szempontjából hasznos tevékenység.

Nyilvánvaló törvénysértések lesznek a célpontok

Ezzel a hatóságok a nyilvánvaló törvénysértésekre fognak koncentrálni. Például arra, hogy milyen kapcsolat áll fenn egyes hedge-fundok és elemzőcégek között, nem történik-e meg például, hogy egy elemzőcég kizárólagos finanszírozója egy befektető, aki például arra nyit pozíciót hogy tudja, mikor jelenik meg egy adott cégről egy negatív hangvételű elemzés. Ilyen gyanús esetek ugyanis vannak - emlékeztet az összefoglaló.

Már bíróság előtt volt például a dallasi Sabrepoint Capital esete, amely havi 9500 dollárt fizetett egy elemzőnek, hogy ássa magát bele mélyebben a Farmland Partners nevű ingatlancég ügyeibe. Az elemző később álnéven publikált is egy elemzést a Seeking Alpha című befektetői oldalon a cégről, amelynek részvényárfolyama erre reagálva 39 százalékot zuhant.

A vállalat az elemzőt beperelte és kötelezte arra, hogy fedje fel kilétét. Az elemző, Quinton Matthews később elismerte, hogy cikke tartalmazott pontatlanságokat és alaptalan vádakat. A cikket eltávolították az oldalról és az elemző megegyezett végül a Farmland-dal. A Sabrepoint azonban azt állította, neki nem volt tudomása a publikált cikkről. A hírek szerint a vizsgálat érinti majd ezt az ügyet is.

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium shortosok után eredő ügyosztályának elég rettegett híre van a Wall Street-en. Nemrég hozták nyilvánosságra például egy olyan vizsgálat eredményét, amelyben megállapították, hogy néhány nagybank és kereskedő illegálisan befolyásolta egyes nemesfém és állampapír határidős árfolyamát. Az ügyben a JPMorgan Chase & Co-nak eddig 900 millió dollár bírságot kellett fizetnie.

A részvényáresésre játszó hedge-fundok elleni vizsgálat ugyan csak októberben indult, azonban a hírügynökség forrásai szerint már régebb óta készülnek rá a hatóságok. A gyanú szerint ugyanis több hedge-fund is alkalmazta az elmúlt időszakban a "shortolj és téríts el" technikát. Ez abból állt, hogy valamelyik részvényre nagy mennyiségű short pozíciót nyitottak, majd miután az adott cégről kedvezőtlen, azonban helytelen és félrevezető információk jelentek meg, a részvényár esésnek indult és ők nyereséggel zárták ezeket a pozíciókat.

Átalakulhat a játszótér

A Columbia Egytem egyik professzora, Joshua Mitts tanulmánya szerint egyébként a nagyobb short pozíciók közlése sokszor vált ki pánikeladási hullámot a piacon, amit pont ezen pozíciók zárására tudnak kihasználni a részvényárfolyam pozitív fordulata előtt. Az ilyen kényes pillanatokba az ügyes shortosok jelentős nyereséggel tudják zárni a pozícióikat. Mitts 1700 ilyen bejelentést vizsgált meg 2010 és 2017 között, s arra jutott, ezek elméletileg összesen 20 milliárd dollárral térítették el az adott termékek piacát, azaz elméletben ennyi profitot lehetett realizálni az ezek által kiváltott áresésekkel.

Pont emiatt  szakértői körökből az a javaslat érkezett, hogy az amerikai hatóságok ne csak azt írják elő, hogy a befektetők közöljék nagyobb short pozícióikat egy-egy részvényre, de azt is, amikor lezárják azokat. Sőt, olyan szabályt is szívesen látnának, amely automatikus eladási pozíciózárási kötelezettséget tartalmaz egy-egy negatív jelentés közzétételét követően.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!