Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Debreczeni Csaba, az MKB Bank tőkepiaci elemzője az M1-en az MTI tudósítása szerint azt mondta, elég unalmas volt a kereskedés, a befektetők "nem igazán tették meg tétjeiket". A hét eseményei közül kiemelte, hogy kedden inflációs jelentés, csütörtökön pedig GDP-adat lesz.

A nyugat-európai indexek 0,5-1 százalékos pluszban tartózkodnak, még sok index nem zárt, a tengerentúlon enyhe pluszokat lehet látni. Az Egyesült Államokban is sok adat - kiskereskedelem, ipari termelés, infláció - jelenik meg a héten -, így óvatosak voltak a részvényekkel a befektetők.

A Mol árfolyama 0,13 százalékkal 3156 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 1,15 százalékkal 11 400 forintra erősödtek, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 0,53 százalékkal 467 forintra esett, forgalma 114,2 millió forint volt.

A Richter-papírok 0,36 százalékkal 5545 forintra gyengültek, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!