Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A befektetők túltették magukat az amerikai-észak-koreai tárgyalások, félbeszakadásán, már csak azért is, mert mindkét fél gyorsan kifejezésre juttatta, hogy újrakezdődhetnek a megbeszélések. Javította a hangulatot, hogy a Kínával folyó kereskedelmi tárgyalások jól haladnak. A piacok most a feldolgozóipari aktivitást jelző beszerzésimenedzser-indexre és az inflációs adatra várnak az MTI tudósítása szerint.

Jerome Powell Fed-elnök csütörtökön hangsúlyozta, hogy a termelékenység tavalyi javulása nagyobb teret ad a béremelésnek, anélkül, hogy nőne az inflációs nyomás, ami lehetővé teszi a kamatemelés kitolását.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,78 százalékkal, az S&P 500 0,73 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,68 százalékkal állt csütörtöki záróértéke fölött a kereskedés első perceiben.

Csütörtökön gyengüléssel zárt New York. A DJIA 0,27 százalékkal, az S&P 500 0,28 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,29 százalékkal csökkent.

Az olajpiacon nem voltak nagy mozgások. A növekvő amerikai termelés emelkedésének és a globális gazdaság lehűlésének árcsökkentő hatását ellensúlyozta az OPEC és több nagy exportőr termelésének csökkentése.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 16 centtel 57,38 dollárra ment föl. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 8 centtel, 66,39 dollárra emelkedett.

A dollár enyhén gyengült. Az euró kora délután 1,1382 dollár körül forgott a reggeli 1,1369 dollárral szemben.

Az arany két heti mélypontjára süllyedt, és várhatóan négy hónapja a legrosszabb hetet zárja. A héten eddig 1,4 százalékkal esett az ára a dollár erősödése és a részvényárfolyamok emelkedése miatt. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1309,13 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,3 százalékkal alacsonyabban, mint csütörtök este.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!