A társaság nem változtat a kiemelt termékekkel kapcsolatos, eddigi várakozásokon: az Evra fogamzásgátló tapasztól 40 millió dollárt remélnek, a Grünenthal-portfolió  forgalma alulról súrolhatja a 40 milliót, lefele mutató kockázatokkal, a Bemfola 55,  a Reagila 15 millió helyett 12 milliót hozhat. Utóbbinál a kismértékű elmaradás már az első félévben látszott. Ezek mellett a Terrosa hozhatja a várt 35 millió dollárt. Az Európában Reagila néven, Amerikában Vraylar néven forgalmazott cariprazine-nal kapcsolatban a vezérigazgató megemlítette: a gyógyszer amerikai szereplése messze meghaladja a reményeket, ugyanakkor az európai nehézségei is nagyobbak a vártnál. A tengerentúli siker részben az 1000 fős orvoslátogatói hálózat, de főként a 3 engedélyezett indikációval magyarázható, míg Európában csak skizofrénia indikációban kapott engedélyt a gyógyszer. Korábban ugyan tervezték bipoláris depresszióban is az európai engedélyeztetést, de a vezérigazgató szavai szerint azzal szembesültek, hogy ezzel semmilyen kedvező hatást nem érnének el, így letettek róla.

Orbán Gábor kiemelte, a nagykereskedelem most érezhetően jobban húz, így az éves, 5 százalékos konszolidált árbevétel növekedésben a gyógyszergyártás bevételeinek növekedése alulról súrolhatja majd az 5 százalékot a nagy- és kiskereskedelem árbevétele ezt meghaladóan nőhet a várakozásaik szerint. Megjegyezte, hogy a moldáv érdekeltség eladása miatt a nagykereskedelem első félévi kiugró, 17 százalékot meghaladó növekedése nem maradhat fönt az év további részében.

A bruttó fedezetet eredetileg is 55,5 százalékra várták, ez nem változik, a  kereskedelmi és marketing költségek aránya 21 százalék helyett 20 százalék körül valószínűsíthető, a k+f kiadás aránya 10,5 százalék lehet. Ennek eredményeként éves szinten 19 százalékos üzemi eredményhányadot valószínűsítenek az első félévi 20,5 százalékot követően. A kereskedelmi és marketing aktivitás első félévben visszafogott volt, amit az év hátralévő részében erősíteni terveznek - fűzte hozzá a vezérigazgató.

A várt 19 százalékos üzemi eredményhányadot illetően még hozzátette, ez ugyan kevesebb, mint a tavalyi 20,3 százalék, de a növekedéssel és az árfolyam alakulással együtt nem lehetetlen, hogy a tavalyi üzemi eredményt hozzák az idén is forintban kifejezve.

Kiemelte még a második negyedéves rekord árbevételt, amely 13,6 százalékkal növekedéssel 155,9 milliárd forint lett.

Várakozásaikban nem számoltak negyedik hullámmal, pontosabban az azzal járó újabb lezárásokkal. Beszélt a Richter által szervezett oltási kampányokról, amit folytatni terveznek.  Cégen belül az átoltottság 80 százalék feletti Magyarországon - tette hozzá, és mindenkit az oltás felvételére ösztönzött.

A Richter második negyedévi teljesítménye felülmúlta az elemzői várakozásokat mind az árbevétel és a nyereségben is. A gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 28,6 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 11,1 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál, árbevétele  13,6 százalékos emelkedéssel 155,9 milliárd forint lett. Az első félév 296,8 milliárd forintos konszolidált árbevétele 6,5 százalékkal haladja meg a tavalyi értéket. A gyógyszergyártás árbevétele 3,3 százalékos növekedéssel 237,3 milliárd forintot tett ki. A nagy- és kiskereskedelmi szegmens bevételeit 17,7 százalékkal, 64,3 milliárd forintra növelték. A nőgyógyászati készítmények árbevétele 8,6 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévit, 82,8 milliárd forint lett. A Richter adózott nyeresége az első hat hónapban 55,6 milliárd forint lett, ez 9,2 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól.

Orbán Gábor hangsúlyozta, az első félévben számos lépést tettek a magas hozzáadott értékű portfólió elérése érdekében, a kiemelt termékek döntő többségének árbevétele emelkedett. Mind a nőgyógyászati, mind a központi idegrendszeri portfoliót illetően teljesítették a vállalásokat. Az Európai Bizottság elfogadta a Drovelis, egy új, kombinált fogamzásgátló törzskönyvezési kérelmét, ami minden uniós tagállamra érvényes. Júliusban a Ryeqo új, méhmióma elleni készítmény törzskönyvezési kérelmét is elfogadták, így az is minden uniós tagállamban forgalmazható.

A cariprazine forgalmazása pedig Japánra is Tajvanra lehetségessé vált a AbbVie-vel kötött licence megállapodás kiterjedése nyomán.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjának (Nkp) keretében a Richter végrehajtotta az első sikeres kötvénykibocsátását is, ennek során 70,2 milliárd forint értékben vontak be forrást a tőkepiacon későbbi akvizíciók finanszírozására.

A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9320 forint, a legalacsonyabb 6280 forint volt. Kedden délelőtt 0,84 százalékkal 8415 forintra nőtt az árfolyama.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!