A réz várhatóan meghatározó fontosságú lesz abban, hogy a világ országai teljesíteni tudják a dekarbonizációs céljaikat - vélik a Goldman Sachs elemzői a Business Insider tudósítása szerint. Azonban az egyre nagyobb kereslet jelenleg a kínálat masszív csökkenésével kell szembesüljön, s ez oda vezethet, hogy a színesfém árfolyama akár már négy éven belül 60 százalékkal emelkedhet.

A befektetési bank szakértői szerint a jelenlegi, tonnánkénti 9 ezer dollárról 2025-ig akár 15 ezer dollárra is emelkedhet a réz ára. A színesfémnek, amely árfolyamát amúgy is hagyományosan a gazdasági fellendülés ciklusának meghatározásához elsődleges indikátornak szokták az árupiacon tekinteni, fontos szerepe van a tiszta energia napból, szélből, illetve geotermikus forrásból történő előállításában, tárolásában és szállításában -írta Jeff Currie, a Goldman elemzője a "A réz az új olaj" című tanulmányában.

QP | Quality Placement

Azok az elmélkedések, amelyek az olajkereslet tetőzéséről és visszaeséséről szólnak nem veszik figyelembe a tényt, hogy a réz felhasználásának jelentős emelkedése nélkül nem lesz megvalósítható az olaj leváltása környezetbarátabb forrásokra az energiatermelésben. A rézre szükség lesz az új infrastrukturális rendszerek létrehozásában, amelyek a környezetbarát energia tárolását és elosztását szolgálják, s ezt eddig nem vették kellő mértékben figyelembe.

A réz iránti kereslet az anyag szerint ennek következtében mintegy 900 százalékkal, évi 8,7 millió tonnával emelkedne 2030-ig, ha a jelenleginél is tömegesebbé válnak a zöld technológiák. Ha az átállás valamivel lassabban zajlana, akkor is 600 százalékkal, évi 5,4 millió tonnával nőhetne a kereslet.

A réz kulcsfontosságú alapanyag a fenntartható energetikára épülő technológiákban, az elektromos autók akkumulátoraihoz és az energiatermeléshez is szükség van rá. Ahogy a Párizsi Egyezményben kitűzött időpontok közelednek, úgy lesz majd egyre nagyobb a nyomás a környezetbarátabb technológiák alkalmazásának irányába. Joe Biden amerikai elnök két hete jelentett be az Egyesült Államokban egy 2 billió dolláros infrastruktúrafejlesztési programot, amely egyik fókusza a fenntartható technológiák fejlesztése - emlékeztet az összefoglaló.

A jelenlegi állapotában azonban a rézpiaci nincs felkészülve a kereslet ilyen drasztikus emelkedésére. Igaz, a réz ára már az elmúlt 12 hónapban is 80 százalékkal emelkedett, azonban a kitermelés ennek ellenére nem nőtt eléggé markánsan. A piac már most is feszített, hiszen a járványra adott fiskális válaszok nyomán eleve megélénkült a kereslet a réz iránt. A mostani bányák kapacitásainak növelése és újak bevonása a kitermelésbe évekig tarthat, miközben a kereslet gyorsan növekszik. Ahhoz, hogy ne merüljenek ki a jelenlegi mező két éven belül és új bányákat vonjanak be a kitermelésbe, az árfolyamnak emelkednie kell, hogy kellő mennyiségű tőkét vonjon a szektorba a kibocsátás növelése érdekében.

A Goldman jelenleg évi 8,2 millió tonnára becsüli hosszú távon a kitermelés és a jövőbeni kereslet közötti rést 2030-ig, ez kétszer akkora, mint amekkora a 2000-es évek elejének bikapiaca idején kialakult. Tavaly a réz kitermelése csökkent a kormányzati korlátozó intézkedések és lezárások hatására. A világ legnagyobb rézkitermelő országait, Chilét és Perut különösen erősen csapta meg a Covid-19 járvány, s ez az S&P Global elemzői szerint 2023-ig negatív kihatással lehet kitermelésükre. Múlt héten a járvány Chilében történt újabb fellángolása nyomán lezárták az ország határait, s ez komoly megugrást okozott a réz árfolyamában. Az anyag idézi a GlobalData jelentését is, amely szerint idén a globális rézkitermelés 5,6 százalékkal emelkedhet, miután tavaly 2,6 százalékkal esett vissza.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!