Már év eleje óta felfelé araszoltak a Volkswagen-konszern részvényei, azonban az elmúlt néhány napban szabadultak el igazán az indulatok az autóipari részvény piacán. Tegnap napon belül meneteltek a papírok 20 százalékot, és elég nagy lett a napon belüli volatilitás is.

A Handelsblatt című német gazdasági napilap összefoglalója szerint eközben nagyon úgy tűnik, hogy a Teslán, Gamestop részvényeken és egyéb spekulatív sztárpapírokon edződött amerikai reddites-spekulánskör is felfedezte magának a papírt, s sokan az új Teslát látják az autógyártóban.

Az amerikaiak is mozgolódnak

Az amerikai befektetők élénkülő aktivitására utalhat az is, hogy a kereslet az elmúlt napokban nagyobbnak tűnt a cég amúgy illikvidebb részvényosztálya, a törzsrészvények iránt a piacon, mint a DAX indexben is szereplő sorozat iránt. Előbbi részvényosztályra bocsátottak ki ugyanis Amerikában ADR-eket, azaz letéti igazolásokat, amelyeket az amerikai magánbefektetők könnyebben vásárolhatnak.

A befektetők egy jó ideje hanyagolják a nagyobb európai autógyártók részvényeit. Nem csak az a folyamatos negatív hírfolyam hibáztatható azért, ami a dízelbotrány óta folyamatosan körüllengi az iparágat. A Tesla-részvények diadalmenete ugyanis azt a feltételezést tükrözi, hogy a modern elektromos autókat gyártó cég piaci részesdése egyre nő majd a hagyományos autógyártók kárára, s nem csak a modern elektromos meghajtás, de az önvezető technológiában meglévő hatalmas előnye miatt is.

Fordult a hangulat a piacon

Az év eleje óta azonban a piaci trend megfordulni látszik. A Tesla részvények az S&P 500-as indexbe való bekerülés utóhatásaként februárban még mindenkori csúcsukra ugrottak 900 dolláron (tavaly januárban 82 dollárról startoltak), azonban azóta beköszöntött a korrekció, s most már év eleji árukhoz képest is jó 15 százalékos mínuszban vannak 653 dolláron.

Eközben a Volkswagen-részvények szép csendben az év eleji 150 eurós szint közeléből hétfőre már 190 euró fölé araszoltak, majd innen jött a nagy robbanás, ami tegnapra már 250 euróig lőtte az árfolyamot.

A nagy Volskwagen-őrület okait a Handelsblattnak nyilatkozó szakértők egyszerre több tényező összejátszásának tudják be. Egyrészt a befektetők keresik az újabb Tesla-sztorit, s ezt a korábban jó esélyesnek tartott, elektromos kamionokat ígérő Nikola nem váltotta be, a cég egyre inkább úgy tűnik, hogy a részvénypiac nagy csalásainak és csalódásainak sorát fogja gazdagítani. Eközben viszont a VW vezetése ügyes kommunikációval úgy kalibrálta újra a márka imidzsét, hogy azt egyre többen a régi autóipar dinoszaurusza helyett az új technológia előfutáraként kezdik látni. Olyannak, amely talán sikeresen veszi majd fel Európában a versenyt az amerikai konkurenciával.

Kép:

E mellett a cég részvényei árfolyam/nyereség alapon, ha a 2021-re várt profitot nézzük, még mindig az egyik legolcsóbb DAX-papírnak számít 8,7-es mutatóval, így még csak a kóros túlárazottságtól való félelmek sem állják meg a helyüket, amelyek viszont a Teslánál rendszeresen felvetődnek. A Morgan Stanley mindenesetre tegnap 215 euróról 255 euróra emelte a papírok célárát.

Herbert Diess, a VW vezérigazgatója hétfőn  jelentette be, hogy a cégnek új akkumulátor-koncepciója van. E szerint megpróbálnak függetlenedni a külső, jórészt ázsiai gyártóktól és az akkumulátorgyártást egy nagyszabású program keretében házon belül próbálják megoldani. Mindezt úgy, hogy ha lehetséges, a teljes csoportnak egységes, szabvány akkumulátort gyártanának, amely az évi 10 millió autót értékesítő konszernnek elég nagy megtakarítást jelenthetne (persze ennek csak egy kisebb része jelenleg elektromos meghajtású).

Komoly reformtervek, de ezek már beépülhettek

Kedden a cég jelentése alkalmából tartott konferencián Diess más komoly reformterveket is bejelentett. E szerint a VW csoporthoz tartozó összes gyártót egységes technikai alapokra helyeznék, amely további jelentős megtakarítást jelenthetne a csoportnak. A cég vezetője azt is elmondta, hogy a jövőben a saját fejlesztésű szoftvereikkel fel szeretnék venni a versenyt az amerikai és a kínai fejlesztésekkel, s ezzel a szoftver egyetlen olyan területe, ahol Európa versenyben tudna maradni, az autószoftverek lennének. A konszern egyik legfontosabb fejlesztési terülte a következő 5 évben a tervek szerint az önvezető szoftverek fejlesztése lenne. Ugyanakkor az óvatosabb elemzők emlékeztetnek arra, hogy a Tesla előnye egyelőre behozhatatlannak látszik, hiszen ők több éves előnyben vannak a fejlesztéshez szükséges adatok gyűjtésében.

A svájci UBS Bank elemzői mindenesetre úgy látják, megvan az esélye annak, hogy a VW lesz 2025-re a világ legtöbb elektromos autóját előállító cége. Ráadásul azzal a márkakínálattal, amellyel a csoport rendelkezik könnyedén túlszárnyalhatja a piacon a Teslát. A cég e heti bejelentései nyomán az elemzők folyamatosan emelik a VW-részvények célárfolyamát, és ezek a becslések a jelenlegi árfolyamnál 15-25 százalékkal magasabb értékekről szólnak.

Eközben az óvatosabbak felhívják a figyelmet, hogy a VW jelenlegi elektromos modelljei azért még nem veszik fel a versenyt a piacvezető Teslával hatótávolság tekintetében, és az autók (például az Amerikában forgalmazott ID.4 Elektro-Crossover) szoftveres megoldásai nem igazán működnek zökkenőmentesen.

Ráadásul a mostani áremelkedéssel a pozitív fejlemények egy részét már be is árazhatta a piac. A Barclay's elemzői ezért például azt javasolják, hogy ha a pozitív trendet valaki kisebb kockázattal szeretné megjátszani, az inkább vegyen a cégben 50 százalék feletti részesedéssel bíró Porsche részvényeiből.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!